Hírek

Isaszegi Róbert új ellenfelet kapott

Isaszegi Róbert új ellenfelet kapott
Isaszegi Róbert felkészülése jó ütemben halad Miskolcon, ám menedzserének új ellenfél után kellett néznie, ugyanis az első körben kiszemelt Fabio Oliva időközben lesérült.
Mára kiderült, hogy az ugyancsak argentin Pedro Javier Torres lesz az, aki ellen Isaszegi védi a tavaly decemberben elnyert WBO harmatsúlyú interkontinentális övét.

Torres mérlege 34-18-9, ám az első hangzásra nem túl impozáns rekordra rögtön magyarázatot ad, hogy az argentin olyan nagyágyúktól szenvedett vereséget, mint Morales, Barrera vagy Tapia.

Torres több ízben bokszolt már világbajnoki címért is, úgyhogy Isaszeginek - aki jelenleg a WBO ranglistán a 7. helyen szerepel - éppen ilyen ellenfélre van szüksége, hogy elismertséget és tapasztalatot szerezzen.

Partnereink

Partnereink