Hírek

Ismét lezajlott a nagyszabású Bokszbál

Ismét lezajlott a nagyszabású Bokszbál
Buga Kálmán, az Edőcs István Box Klub tulajdonosa azzal kedveskedett dr. Csötönyi Sándornak, hogy a neves énekest, Kökény Attilát, Bódi Csabit és Nyári Kálmánt elhívta a bálra, s a trió óriási sikerrel szórakoztatta a nagyérdeműt.
A Bokszbálon kedves vendégként ott volt Julio César Cansio Ferrer, a Kubai Köztársaság nagykövete és két fiatal munkatársa - szövetségünk és a mindenkori kubai nagykövet között hagyományosan szoros a kapcsolat az immár hagyományosnak mondható kubai edzőtáborozásaink okán.


Ott volt a bálon elnökünk régi kedves barátja, Koltai Róbert színművész, az "Illetékes elvtárs" is.

Szövetségünk leendő új alelnökei, Hajdú János és Tóth Zoltán urak is tiszteletüket tették.

Természetesen idén is sort kerítettünk a magyar ökölvívásban kiemelkedő szerepet vállaló sportolók, edzők, vezetők, újságírók, támogatók elismerésére.
ÉRDEMREND


Sermer György, a Vasas-Süllős szakosztályvezetője


Dr.Kovács László szövetségi kapitány
MAGYAR ÖKÖLVÍVÁSÉRT DÍJ
Nemes Emil, a Kőszeg SE. edzője – (70 éves)
Belinszky Krisztina, a női válogatott menedzsere
Wida József, az utánpótlás válogatottak menedzsere
Badari Tibor, a Zuglói Boksz Club vezető edzője
Dr. Orodán Sándor, a MÖSZ elnökségi tag


Turu István, a válogatott keretedzője


Konkoly István, a Kecskeméti Sport Club vezető edzője
MAGYAR ÖKÖLVÍVÁS TÁMOGATÁSÁÉRT DÍJ


Süllős Gyuláné, a MÖSZ főtámogatója
Süllős Gyula, a MÖSZ alelnöke
dr. Bartha Csaba, a MOB sportigazgató-helyettese
Balogh Miklós, Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, ezredes,
Fazekas József, a keszthelyi Hotel Helikon igazgatója
Krausz György, a Hotel Aréna igazgatója
Schiller Péter elnökségi tag
Fásy Ádám elnökségi tag
Szántó László elnökségi tag
Horváth Ferenc, a Horfer Serleg Kft. tulajdonosa
MÉDIA DÍJ
A Digi Sport Tv Szerkesztősége - Faragó András főszerkesztő

Deák Zsigmond, a Magyar Nemzet rovatvezető-helyettese
A Sport Plusz szerkesztősége - Bocsák Miklós főszerkesztő

A 2012. ÉV FÉRFI ÖKÖLVÍVÓJA - Harcsa Zoltán (Unio Sport Kispest)
2012. ÉV NŐI ÖKÖLVÍVÓJA - Nagy Tímea (DVSC Ökölvívó Klub)


2012. ÉV UTÁNPÓTLÁS ÖKÖLVÍVÓJA - Hámori Ádám (Fitt-Boksz Club - Kőszeg)
2012. ÉV LEGEREDMÉNYESEBB SZAKOSZTÁLYA - DVSC Ökölvívó Klub
2012. ÉV ÖKÖLVÍVÓ BÍRÓJA - Juhász Roland AIBA-bíró

„A pályafutását befejező” ökölvívó különdíját Káté Gyula kapta
Szöveg és fotók: Ch. Gáll András

Forrás: Boxing.hu

Partnereink

Partnereink