Ahogy azt már megszokhattuk, Petrányi Zoltán cége, a Profibox Promotion egyre több eseményt hoz tető alá az óbudai Gilda Max Gymben. Így volt ez kedden is, amikor négy profi meccs várta az érdeklődőket.
A magyar, dán és szlovák bokszolók szorítóba lépése miatt nemzetközi eseményt láthatott a jelenlevő közönség, és valójában egyik mérkőzésre sem lehetett panasz, hiszen a győzelem érdekében mindenki mindent megtett. Látványos volt Hubert László (15-2) ökölvívása, mert bár a kiütés nem sikerül neki, technikailag mindent megvalósított a ringben. Jegyezzük meg, hogy a 21 éves dán, Kaspar Brunn (4-0) később még komoly karriert futhat be. Látványos stílusa van, technikás, gyors, és eléggé bevállalós.
Az eredmények
cirkálósúly, 6 menet Szalai Viktor - Hubert László, 54-60
(Dupla végig irányította a hat menetet, és meggyőző főlénnyel nyert.)
cirkálósúly, 4 menet Német Mihály - Gergely Szabolcs, 40-36
(Német magabiztosan nyert.)
középsúly, 4 menet Gáspár Gyula - Balogh Gábor, 38-38, döntetlen
(Jó mérkőzés volt, mindkét fiú akart, de egyik sem tudott a másik fölé kerekedni, így nem is lehetett más az eredmény, mint döntetlen.)
könnyűsúly, 4 menet Kaspar Brunn - Jozef Gabris, TKO a harmadik menetben.
(A dán fiú végig nagy főlényben volt, irányított és pontosan ütött, így a szlovák versenyzőnek nem volt ellenszere. Csak az volt a kérdés meddig bírja az ütészáport!)