Hírek

Kelemen: Megmutatom, miért is szenvedek a teremben

Kelemen: Megmutatom, miért is szenvedek a teremben
Kelemen Balázzsal is megismerkedhetnek a Sport Televízió nézői és a kecskeméti szurkolók, ugyanis május 18-án szorítóba lép a Ferobox Event második nagyszabású profi boksz gáláján.
Balázs 2009-ben lett profi bokszoló, 17 meccsből 17-et nyert meg, 12-őt kiütéssel, ráadásul már 2010 májusában megszerezte a WBF interkontinentális övét, mindössze a hatodik meccsén. Nemrég feltűnt az IBF ranglistáján és rögtön 11.-ként debütált az IBF Int. ranglistáján, így a közeljövőben remélhetőleg újabb címmérkőzésen láthatjuk.


Talán kevesen tudják a győri ökölvívóról, hogy annak idején karatéval kezdte a pályafutását. „Kínában éltem három évet még gyerekkoromban és akkor még óriási Bruce Lee őrület volt, emiatt karatézni akartam.”


Balázs fiatalkorában vékonyabb srác volt, emiatt döntött úgy, hogy belevág az ökölvívásba, meg akart picit erősödni. Ez a jelek szerint sikerült is neki, hiszen amatőrként a válogatottságig vitte, volt magyar bajnoki döntős és a nagyon rangos Bocskai Emlékversenyen is eljutott a fináléig.


„Akkoriban még vállalkozó voltam, emlékszem, a válogatott edzőtáborból haza kellett járnom, hogy az ügyeimet intézzem. Ha akkoriban csak a boksz tölti ki az életem, akkor többet is elérhettem volna. Aztán Rácz Félix felfigyelt rám, az első bokszolók között voltam, akikkel elkezdett dolgozni visszatérése után. A WBF-címem mellett arra vagyok a legbüszkébb, hogy egy ilyen szaktekintély egyáltalán észrevett.”


A sportoló azt is elárulta, hogy sokkal jobban érzi magát a profik között. „Lassabban melegedek bele a meccsekbe, ezért szeretek hosszabb taktikát kidolgozni. Az amatőröknek akkoriban még négyszer kétperces menetei voltak, mire felvettem a ritmust, már nagy hátrányban voltam. A profik világa viszont nagyon fekszik nekem.”


Balázs természetesen nagy célokat tűzött ki maga elé, szeretne majd felérni a csúcsra. „Nem titkolt vágyam az, hogy egy komoly szervezet világbajnoki övét lépjek szorítóba. Nem késtem még le semmiről, a sérülések elkerülnek, fizikailag rendben vagyok, szerintem jó pár év van még bennem.”


De ne szaladjunk ennyire előre, a májusi gála is igazi kihívás lesz számára, hiszen Magyarországon tényleg csak a legjobbak mondhatják el magukról, hogy élő televíziós eseményen bokszolhatnak. „Alig várom, hogy nagy nyilvánosság előtt megmutathassam, miért is szenvedek a teremben. Egyre jobb formában érzem maga, technikailag is éles vagyok.”


Az egyébként hobbihorgász és természetjáró bokszoló tehát nagyon készül, de nem csak ő: Bedák Zsolt és Kovács ’Vipera’ Attila is szorítóba lép a Sport1 Televízió által élőben közvetített kecskeméti gálán.



Fotó: Hrotkó Bálint

Forrás:http://felixpromotion.hu/hir/

Partnereink

Partnereink