Hazai

Kelemen vs Nyilawila következik

Kelemen vs Nyilawila következik
Május tizennyolcadikán a Ferobox Event legújabb bokszgáláján megmérkőzik egymással Kelemen Balázs, és Karama Nyilawila.




A fentebb megnevezett összecsapáson a WBO nemzetközi bajnoki öve is terítékre kerül.

Az eddigi 17 profi mérkőzésén veretlen (12 K.O.) Kelemen ellenfele is ismert már: a tanzániai Karama Nyilawila ellen szerezheti meg eddigi pályafutása legkomolyabb trófeáját. A 29 éves afrikai bokszoló 2005-ben kezdte profi pályafutását. 24 mérkőzést vivott és ebből 15-ször győzött.


A tanzániai ökölvivó járt már Európában, méghozzá Prágában, ahol Kreshnik Qatót pontozással legyőzve a derekára került a WBF nemzetközi öve. Jó formában érkezik Nyilawila Kecskemétre is, ugyanis az utolsó két mérkőzését idő előtt sikerült befejeznie.


A formával Kelemennek sincs baja, hiszen a Ferobox bokszolóival remek felkészülésen van túl, kesztyűzött Ausztriában és edzőtáborozott a Kecskemét Fürdőben is – mondani sem kell talán, hogy mindkét alkalommal rendkívül profi körülmények között. A magyar sportoló nemrég elárulta, hogy szeretne egyszer egy komoly szervezet világbajnoki övéért szorítóba lépni – ehhez az első lépést Kecskeméten meg is teheti a WBO bajnoki öv elhódításával. Nem mellesleg ezt az övet már Balzsay Károly is a derekára csatolhatta pár évvel ezelőtt.


A Ferobox Event második nagyszabású gáláján Kelemenen kívül Bedák Zsolt, Kovács ’Vipera’ Attila és az új igazolás, a kecskeméti Baranyi Richárd is szorítóba lép. Az eseményt május 18-án, a Sport 1 Televízió szombat este 20:45-től élőben közvetíti.





Fotó: Hrotkó Bálint


Fight.hu

Partnereink

Partnereink