Az amatőr ökölvívásnak nemrég hátat fordító, és a Felix-Promotion csapatához szerződő debreceni kitűnőség, Kertész Henrik március 19-én, Tapolcán mutatkozik be a profik közt.
Az amatőrként 57 kilóban versenyző, amúgy főiskolás VB bronzérmes öklöző élete első hivatásos összecsapásán kisváltósúlyban (63,5 kg) fog ringbe lépni, ami igen nagy ugrásnak (súlygyarapodásnak) számít. Erre azért volt szükség, mert a szakemberek szerint Kertész - a drasztikus fogyasztás miatt - már képtelen lett volna tartósan jó teljesítménnyel előrukkolni a pehelysúlyú mezőnyben, így mindenképpen váltania kellett. Ennek ellenére valószínűsíthető, hogy ha a később címmérkőzésre kerül sor, akkor Kertész azt már könnyűsúlyban (61,2 kg) fogja megvívni.
A magyar öklöző ellenfele a szlovákiai Andrej Sark lesz, aki korábban többszörös amatőr bajnoka volt hazájának, és tudását számos világversenyen is megcsillogtathatta. Rekordja: 3 győzelem, 2 vereség.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a rendezvényen három címmérkőzés kerül megrendezésre. A nagyváltósúlyú Kovács Attila az IBF interim interkontinentális címért bokszol a fehérorosz Sasha Shnip ellen, Nagy József az angol Dean Walker ellen teszi kockára tavaly megszerzett "kisvilágbajnoki" övét, míg a világbajnok Miló Viktória az olasz Stefania Bianchini-vel néz farkasszemet. Fellépnek még: dr. Csábi Bettina, Rubin Olivér.