Szombaton Győrben, a Krúdy Gyula gimnázium aulájába gyűltek a népek, ahol a Nagy Zoltán által életre hívott "B1 - BoxingONE" amatőr ökölvívó liga első csapattalálkozójára, valamint két profiboksz mérkőzésre került sor.
Az amatőr csapattalálkozón tényleg nagyszerű küzdelmeket láthatott a több száz főnyi közönség, ám a többség bánatára, a hazai csapat, a Gladiátor Akadémia 8:6 arányban vereséget szenvedett a nyíregyházi Big-Boxing team-től, amelyben több vendégharcos is szerepelt. A versengés valójában igen hamar eldőlt, hisz az első három meccset a vendégek nyerték, és előnyük elégnek bizonyult a végső győzelemhez.
Az amatőr csapattalálkozót követően lekerültek a fejvédők, merthogy két profi küzdelmet szervezett Győrbe Petrányi Zoltán vállalkozása, a Profibox Promotion. Az első mérkőzésen egy tehetséges szlovákiai srác, Kovács Tamás mutatkozott be, akit a szívós Balogh Gábor (1-30-3) ellen szólították ringbe. A küzdelmet a galántai bokszoló nagy ütésekkel irányította, ám ellenfele sokat mozogva, aktívan védekezett, hisz balegyenesei viszonylag hatékonynak bizonyultak. A harmadik kör első percében Kovács hatalmas iramot diktált a kiütéses győzelem elérése érdekében, de Balogh, aki több kemény ütést benyelt, nem adta meg magát, nagy szívvel vészelte át a nehéz pillanatokat. A mérkőzés irama kicsit lanyhult a negyedik menetre, bár Kovács fölénye egyértelmű maradt. A küzdelem épp az utolsó percre fordult volna, amikor óriási meglepetésre, épp egy Balogh találatot követően a mérkőzést vezető Pete László, minden látható ok nélkül, beszüntette a meccset. Érthetetlen döntés volt, mert bár a harmadik menetben lett volna lehetőség a küzdelem félbeszakítására, a leállítás pillanatában teljesen indokolatlannak tűnt a meccs beszüntetése. A mérkőzést szervező Petrányi Zoltán, aki Balogh sarkában állt edzőként, és a bokszoló is hevesen reklamálta a döntést, és tüntetőleg, azonnal elhagyták a ringet.
A második profi mérkőzésen az IBO nagyváltósúlyú világbajnoka, Kovács "Vipera" Attila lépett ringbe, éspedig a hosszú hosszú kihagyást követően visszatérő, szekszárdi Kovács István (0-3-0) ellen. A két bokszoló közötti különbség rányomta a bélyegét a küzdelemre. "Vipera" az elején felmérte, hogy milyen játékerőt képvisel a hátán Osama bin Laden képét viselő ellenfele, majd jelentősen visszavett, hogy a közönséget valamelyest kiszolgálhassa. Az egyoldalú küzdelem a harmadik menet közepéig tartott, ekkor léptette le Flórián Béla a köteleknél védekezésképtelen állapotba került Kovács Istvánt, bár a második körben egyszer már számolt rá. "Vipera" ekképp könnyedén szerezte meg 23. profi győzelmét, bár felkészültségéről, önhibáján kívül, nem igazán tudott számot adni. Pedig fontos, hogy jó formába kerüljön, merthogy a legfrissebb hírek szerint aláírás előtt áll az a szerződés, amely Attilát a világ tulfelére szólítja, ahol egy ismert amerikai ökölvívó várja majd a ringben.
A gálát, a helyszínen bejelentettek szerint, április 20-án, felvételről közvetíti az RTL Sport Klub tévé.