Hírek

Magyarországra jön a Tysont verő Danny Williams?

Magyarországra jön a Tysont verő Danny Williams?
Egészen különleges eseményre kerülhet sor júniusban, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy Petrányi Zoltánnak sikerül Magyarországra csábítania a Mike Tysont legyőző brit óriást, Danny Williamst.
Az UBO (Universal Boxing Organization) hivatalos honlapján megjelent, miszerint június 4-én, Győrben, Petrányi Zoltán - Danny Williams visszavágó lesz az UBO Europe övért. Igen visszavágó, hiszen a két sportember 2005-ben egyszer már összecsapott Manchesterben, amit Williams TKO-val a harmadik menetben nyert meg. Reméljük most másként lesz.

„2005-ben csak néhány nappal a mérkőzés előtt kaptam ajánlatot, és egy olyan jó bokszoló ellen, mint Williams, ez kevés. Most van időm felkészülni, és várom, hogy megvédjem az övem" - olvasható Petrányi nyilatkozata a szervezet honlapján.

Külön pikantériája a mérkőzésnek, hogy Petrányi és Williams is utoljára Tóth László (9-2) ellen bokszolt. Petrányi januárban az 5. menetben állította meg honfitársát, és lett UBO Europa bajnok. Williams alig egy hete már az első menetben KO-zta Tóthot.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink