Hírek

Matolcsi bajba került!

Matolcsi bajba került!
Egy érdekes fejlemény miatt valószínű elmarad a váltósúlyú Magyar-bajnok Matolcsi József visszatérő összecsapása, és a mérkőzés köré tervezett gála.
A hazai bokszéletet figyelemmel kísérők bizonyára tudják, hogy a "Hajdúsági Zúzógép" becenévre hallgató bunyós szakított a Felix-Promotion-nal, és új menedzsment kezébe kívánta adni karrierje további irányítását.

Az új istálló természetesen örömmel, és abban a tudatban fogadta a bokszolót, hogy azt nem köti érvényes szerződés az előző menedzsmenthez, így elkezdte megszervezni az ismert harcos visszatérését. Honlapunk néhány napja be is számolt arról, hogy a Ring 2000 Budapesten, augusztus 16-án a Zuglói Box Club sporttelepén szervez szabadtéri bokszgálát, amelynek főmérkőzését Matolcsi József vívta volna.

Ez a fejlemény viszont elindított egy lavinát a hazai bokszéletben. Időközben kiderült, hogy Matolcsinak tényleg nincs érvényes szerződése korábbi istállójával, de volt(?) menedzseréhez, Szabó Sándorhoz köti egy írásos megállapodás. Annak idején Szabó pont ez alapján bízta meg Felix-Promotiont, hogy a legnagyobb honi istálló szervezze Matolcsinak az összecsapásokat.

Jelen állás szerint Matolcsi most egészen biztosan nem bokszolhatna Magyarországon, mert a liga ezt nem hagyná jóvá. Információink szerint néhány napon belül az MPÖL meghallgatja Matolcsit (is) a helyzet tisztázása érdekében. Ha ott nem jutnak a felek egyességre, akkor az ügy minden bizonnyal jogi útra terelődik, amely akár évekig is elhúzódhat.

A bokszszerető szurkolók nevében reméljük, hogy ez a kényes ügy mihamarabb megoldódik, és így a tehetséges, sokra hivatott bunyós folytatni tudja karrierjét.

A profi liga elnökétől ígéretet kaptunk arra, hogy az ügy a hivatalos fejleményeiről folyamatosan tájékoztatják honlapunkat, de egy munkatársunk részt is vehet a meghallgatáson.

Partnereink

Partnereink