Hírek

Megannyi meglepetés a Fóti Gyermekközpont Nyárindító fesztiválján

Megannyi meglepetés a Fóti Gyermekközpont Nyárindító fesztiválján
Számos játékos feladattal, és rengeteg édességgel, és ajándékkal szerzet örömet a helyszínen lévő gyerekeknek a fóti Sportsarok fesztivál.

A rendezvényen többek között  Kelemen Balázs profi ökölvívó és Farkas Norbert alpesi síző is a tiszteletét tette. Mind két kiváló sportoló megosztotta a rendezvénnyel kapcsolatos gondolatait egy - egy interjú keretein belül.

Hosszú, forró nap volt, de nagyon jól éreztük magunkat, a gyerekek mosolyáért pedig mindenképp megérte... Vittem különböző egyensúlyozókat, amelyek a síeléshez kellenek – azokkal szoktam én is edzeni. És szerencsére nagyon nagy sikerük volt. A legnagyobb a slackline-nak, sorban állás volt, mert mindenki szeretett volna végigmenni a kötélen. Akinek sikerült, csokit kapott. Ez számomra legalább akkora élmény volt, mint a Sportágválasztó, ha nem nagyobb, hiszen itt rászoruló gyerekeknek szerezhettünk örömet” – mondta Farkas Norbi, akinek ez volt az első (hiszen még csak 21 éves), de biztosan nem az utolsó jótékonysági rendezvénye. Az alpesi síző elmondta: remek érzés volt segíteni, ha megteheti, a jövőben is elfogadja az ilyen jellegű meghívásokat.
Kelemen Balázs számtalan autogramot kiosztott, több tucatnyi közös fényképre odaállt, és persze népszerűsítette a boxot a gyerekek körében. „Remekül éreztem magam, nagyon örülök, hogy segíthettünk a gyerekeknek, akik nagyon élvezték a bunyót. Köszönöm azoknak, akik akár csak egy játékmackóval is hozzájárultak ahhoz, hogy ennyi ajándékkal érkezhessünk Fótra” – mondta Kelemen Balázs.

Ami az ajándékokat illeti: Volt ott bokszkesztyű, trambulin és néhány egyensúly-javító eszköz is, amelyeket Farkas Norbert használ az edzésein. A legnagyobb népszerűségnek ez, az úgynevezett slackline örvendett, amely tulajdonképpen egy kötél, amelyet két fa közé kifeszítenek, és egyensúlyozva végig kell menni rajta, de mindössze harminc centivel a föld fölött.

Partnereink

Partnereink