Lassan összeáll a Felix-Promotion március 19-i tapolcai rendezvényének programja, melyen egy világbajnoki és két "kisvilágbajnoki" címmérkőzés várja a sportszerető közönséget a helyszínen és a TV2 képernyője előtt.
Azt már korábban tudtuk, hogy a nagyváltósúlyú Kovács Attila az IBF interim interkontinentális címért bokszol a fehérorosz Sasha Shnip ellen, míg a hét elején az is bejelentésre került, hogy a légsúlyú világbajnoknő, Miló Viktória elfogadta az olasz Európa-bajnok Stefania Bianchini kihívását, így ellene teszi majd kockára bajnoki övét.
A harmadik címmérkőzésen Nagy "Hóhér" József a középsúlyú IBF nemzetközi-bajnoki címét védi, melyet tavaly novemberben Szentesen szerzett meg, ahol kiütötte a finn Kai Kauramakit. A nem túlzottan barátkozó és szigorússágáról híres "Hóhér" mostani ellenfele - a 25 éves Dean Walker személyében - Angliából érkezik. A közép- és nagyközépsúlyban is egyaránt otthonosan mozgó bunyós rekordja: 16 mérkőzés - 11 győzelem, 1 döntetlen és 4 vereség. Reméljük, hogy Hóhér a 9. profi összecsapásán is győztesen hagyja el a szorítót, és megvédi IBF övét. A címvédő természetesen biztos a sikerében:
"Walker is ugyanúgy fog járni, mint a többiek. Az angol fiú örülhet, ha épp bőrrel, maradandó egészségkárosodás nélkül megússza a találkozást, és nem a korházban tér magához törött csontokkal" - mondta a nemrég Németországból hazatért bokszoló, aki világbajnokok társaságában készült a csatára.
A Felix-Promotion idei első nagyszabású eseményén ringbe lép - többek között - dr. Csábi Bettina, a friss igazolás Kertész Henrik és Nagy "Zsivány" Zsolt is.