Jövő szombaton, Nyíradonyban rendez ökölvívó gálát a Felix-Promotion, melynek főmérkőzését Nagy "Hóhér" József és Andile Tshongolo vívja a WBA középsúlyú "kisvilágbajnoki" címért.
Az ellenfélről, és a mérkőzés várható alakulásáról a felixes Hóhér nyilatkozott, aki eddigi 9 mérkőzését egyaránt kiütéssel abszolválta. "Érdekesnek találom, hogy az utóbbi időben már a mérkőzések előtt meg-megtalálnak az ellenfeleim" - utalt Tshongolo tegnap megjelent nyilatkozatára Nagy József. "Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok a szavak embere, helyettem inkább az ökleim beszélnek." "Tisztelem Tshongolót, ő tényleg az eddigi legnagyobb kihívásom. Fizikailag erősebb nálam, ezt el kell ismernem, és nagyokat is üt. De ha betartom az edzőmmel megbeszélt taktikát, akkor nem maradhat el a győzelem. Tervem az, hogy testütésekkel előbb lebontom a fedezékét, majd a mérkőzés második felében - ha kibírja addig - megpróbálom fejen befejezni a küzdelmet. A védekezésre viszont nagyon oda kell majd figyelnem, talán jobban, mint eddigi ellenfeleimnél, mert van az afrikai tarsolyában olyan ütés, amivel a maga javára fordíthatja a mérkőzést. De ezen a szinten úgy gondolom ez már természetes."
A Felix-Promotion június 11-i nyíradonyi gáláján Kovács "Vipera" Attila a WBA nagyváltósúlyú kisvilágbajnoki címéért bokszol, ellenfele pedig az argentin Aladino Alanis lesz. Az IBC világbajnok Nagy "Csonttörő" Jánosra 8 menetes összecsapás vár, az orosz Yury Romanovich (15-1) ellen. A felixes rendezvényt - mint azt már megszokhattuk - a TV2 élőben közvetíti.