
Persze, előtte történt egy s más, az öklöző sem rögtön a csillogó-villogó Hiltonban kezdte karrierjét. A sportággal 15 éves korában, Nagyszalontán ismerkedett meg, utánpótlás-vonalon bajnoki döntőkig jutott, felnőttként azonban inkább a második kategóriát képviselte. Súlycsoportjában akkoriban olyan világklasszisok képviselték a román élvonalat, mint Vastagh Ferenc, Daniel Mairan vagy Liu Mihai. 1988-ban kishatár átlépővel Magyarországra érkezett, vissza azonban már nem tért szülőföldjére, maradt az anyaországban. Egzisztenciát akart építeni, nem tervezte, hogy folytatja az ökölvívást, ám miután kiderült, hogy Nyíregyházán működik klub, újra elcsábult.


Nagy Lajos 40 esztendejével fiatalnak számít az edzők között, ám mégis tekintélyes múlt áll mögötte, melyet sikerek, kudarcok egyaránt jellemeztek. Tervei vannak az ökölvívásban, a profik között férfi világbajnok edzője szeretne lenni, de az amatőröknél is minél több nyírségi magyar bajnokot, válogatottat szeretne nevelni, aki közül reméli, valaki az olimpiai részvételig is eljuthat. "Örülök, hogy a sors úgy alakította, hogy az ökölvívásban dolgozhatok. 15 éves korom óta élek benne, nagyon sokat kaptam, úgy gondolom, már valamit adtam is vissza, de azt hiszem, az egész életem kevés lesz a törlesztéshez."