Hazai

Nem lesz könnyű dolga a győrieknek Lengyelországban

Nem lesz könnyű dolga a győrieknek Lengyelországban
Végre a magyar csapatoknak is beindul a Boxingone szezon: Pénteken a Patent Gladiators a Ry-Ki Grizzly otthonában vendégszerepel.
Péntek este a lengyelországi Kielce-ben kezdhetik meg a magyar csapatok a „menetelést”, bár tegyük hozzá, hogy az elmúlt szombaton a felvidéki „Komárno Sharks” már bemutatkozott a B1-ben, amely csapat ugyan szlovák színekben versenyez, ám a ringbe lépő ökölvívók egytől egyik magyar válogatott klasszisok voltak.
b1_zambo69kg.jpg
A „Patent Gladiátors” csütörtök kora reggel útnak indul Lengyelországba, mivel a „Ry-Ki Grizzly” vezetősége már azon a délután sajtótájékoztatót tart, ugyanis a helyi média részéről fokozott érdeklődés mutatkozott a BoxingONE eseményre. A nagy érdeklődés annak is szól, hogy a lengyel Canal+ nemrég bejelentette, miszerint 2011-es szezontól a helyi csapat összes mérkőzését élőben sugározzák.

A magyar alakulat előtt álló feladatról Nagy Zoltánt, a győri gladiátorok vezetőedzőjét kérdeztük. 

Nagy Zoltán„A fiúk már nagyon várták, hogy számukra is megkezdődjön az idei szezon” – kezdte a győri mester. „Részünkről minden és mindenki készen áll az első megmérettetésre, ami nem lesz könnyed sétagalopp, miután a lengyelek sokat erősödtek a tavalyi csapatukhoz képest. 2010-ben főleg rybniki bunyósok szerepeltek, az idei szezonra Kielce városával léptek fúzióba, így a Grizzly-knél számos válogatott ökölvívó kap majd lehetőséget.”

„Számunkra az volt a legnagyobb erősítés, hogy egyben tartottuk a tavalyi elődöntős csapatunkat. Meglepetés nem lesz, a Rácz – Nyéki – Zámbó – Szabó – Portéka mag erős, hozzájuk csatlakozik még a pehelysúlyú Könnyű Róbert, és a román nehézsúlyú Poputea Adrián. Győzni megyünk Lengyelországba, de a győzelem mellett az is fontos, hogy a helyi közönséget jó mérkőzésekkel szórakoztassa a B1 liga.”

A „Patent Gladiátor” várható összeállítása
56 kg: Könnyű Róbert
60 kg: Rácz Sándor
64 kg: Nyéki George
69 kg: Zámbó Dániel
75 kg: Szabó László
81 kg: Portéka Tibor
91 kg: Poputea Adrián


A Nagy Zoltán által megnevezett két ökölvívóval kapcsolatban azt érdemes megjegyezni, hogy a B1-ben egyikük sem számít újoncnak. A nehézsúlyú román versenyző a tavalyi szezonban kétszer szerepelt a győrieknél, míg a korosztályos Eb-érmes Könnyű Róbert 2010-ből jegyez egy bajnoki mérkőzést, amit a Debrecen színeiben vívott meg könnyűsúlyban (60 kg). Érdekesség, hogy a meccs után a magyar csapat nem tér azonnal vissza Győrbe, hanem tesznek egy kitérőt, és szombat este a helyszínen fogják megtekinteni a „Debrecen Thurders – Galánta Kids” összecsapást, mellyel majd egy külön beharangozó írásban foglalkozunk.

A BoxingONE Championship liga hivatalos weblapja a www.boxingone.com címen érhető el. Itt exkluzív videók, hírek, versenynaptár és fotógaléria várja az olimpiai szabályrendszerű ökölvívás barátait.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink