Profi

Oda Marosi György veretlenségi sorozata

Oda Marosi György veretlenségi sorozata
Sajnos nem sikerült Marosi György (12 győzelem – 1 vereség) péntek esti londoni összecsapása, hiszen a magyar bokszoló már az első menetben kikapott.
Sajnos nem sikerült Marosi György (12 győzelem – 1 vereség) péntek esti londoni összecsapása, hiszen a Profibox Promotion nagyközépsúlyú Magyar-bajnoka elég gyorsan kikapott a félnehézsúlyba visszafogyó Enzo Maccarinelli ellen. Pedig a magyar bunyóson látszott, hogy nincs „betojva”, az első percben igyekezett ő is találni, az egyik nagy jobbcsapottja el is találta a korábbi cirkálósúlyú világelsőt, ám sajnos nem volt teljesen pontos az ütés.
Nem sokkal később Maccarinelli egy jobbcsapott-balhorog kombinációval megrendítette Marosit, aki megrogyott, és a köteleknél kapott még egy jobbost. Ekkor – annak ellenére, hogy nem ment le – a mérkőzésvezető, talán túl korán, de semmiképp nem teljesen indokolatlanul, TKO-val leléptette a magyar ökölvívót.

Partnereink

Partnereink