Hazai

Öt csapat folytatja a BoxingOne-bajnokságot

Öt csapat folytatja a BoxingOne-bajnokságot
Szombaton folytatódik a BoxingONE Championship 2012-es szezonja, méghozzá a Galánta Kids – Patent Gladiators összecsapással. Írásunk a bajnokságban történt változtatásokkal is foglalkozik.
Kezdjük a bevezetőben említett utóbbi témakörrel. A B1 liga szervezői egy eddig nem tapasztalt, egyrészt kellemes, másrészt kellemetlen problémával szembesültek: nyakunkon az olimpia! Mivel a BoxingONE csapatbajnokság jelentősen kinőtte magát, s a gárdákban számos olimpikon, és olimpiai részvételre esélyes ökölvívó szerepel, ezért nagyon nehéz volt a tavaszi szezon eredeti menetrendjét papírra vetni.

Jó egy hónapja vette kezdetét a B1 2012-es szezonja, méghozzá a Szabadka-Debrecen összecsapással, mely – nagy csatában – az újonc szerbiai csapat sikerével fejeződött be. A folytatásban viszont azzal kellett szembesülnie a szervezőknek, hogy egyre több csapat szeretné a már elfogadott eseménynaptárt módosítani a válogatott versenyzők elfoglaltságaira hivatkozva, amely óriási káoszt eredményezett volna. Voltak olyan gárdák, amelyek pedig nem tudták szavatolni a mérkőzések tavaszi megrendezését.

Éppen ezért – a csapatokkal történt egyeztetések után – a BoxingONE vezetése úgy döntött, hogy tavasszal egy „csonka” bajnokságot szervez, még az olimpiai előtt, 5 alakulat részvételével, melynek győztese lesz 2012 bajnoka. A némileg kellemetlen változtatás kellemes hozadéka, hogy a BoxingONE zökkenő nélkül át tud állni a régóta tervezett ősz-tavasz menetrendre, azaz ősszel már ismét nyolc csapat vág neki a teljes szezonnak.

Az eredeti nyolcasból tavasszal a Prostejov, a Rybnik-Kielce és a Temesvár nem szerepel a „csonka” bajnokságban. Az „ötök” egy csoportba kerültek, mindenki játszik mindenkivel, de csak egyszer. Azaz mindenki két csapatot fogadhat otthonában, míg két csapathoz vendégként utazik. A már lejátszott Szabadka-Debrecen párharc eredményét természetesen átvezették a rövidített szezonra.

A rövidített szezon résztvevői: Spartak Wolves (szerbiai), Patent Gladiators (magyar), Debrecen Thunders (magyar), Komárno Sharks (szlovákiai) és Galánta Kids (szlovákiai).

Szombaton tehát a második mérkőzéssel folytatódik a bajnokság, amely a B1 talán legpikánsabb párosítása. Tudni kell, hogy amikor a BoxingONE elindult hódító útjára, a Galánta Kids (szlovákiai) és a Patent Gladiators (magyar) évekig közös csapattal nevezett, amely KO Galdiator néven szerepelt. A Nagy Zoltán (Győr) és Kovács Tamás (Galánta) által trenírozott gárda szép sikereket ért el, ám az útjaik később különváltak. Azóta csak egyszer, a tavaly előtti bajnokság elődöntőjében találkoztak (a Galánta nyert), hiszen a szervezők különböző csoportba osztották be a két alakulatot.

Az esélyekkel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a Galánta hazai pályán mindig nagyon erős, ám gyakran variálják a csapatuk összeállítását, mely miatt tavaly igencsak hullámzó volt a teljesítményük. A győriek viszont nem szeretnek variálni, Nagy Zoltán évek óta egy biztos mag köré építi egyre masszívabb csapatát. Megjósolhatatlan, hogy mi lesz a szombati párharc végeredménye, amelyre joggal aggathatjuk a „Mester és Tanítványa” címet, hiszen Nagy Zoltán korábban az ellenfél vezetőedzőjét, a híres profi bokszoló Kovács Tamást is trenírozta.

A BoxingONE Championship hivatalos weboldala a www.boxingone.com címen érhető el.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink