Hölgyek

Szebelédi Renáta: 19 évesen van még mit tanulnom

Szebelédi Renáta: 19 évesen van még mit tanulnom
Szebelédi Renáta nem tört le az olaszországi vereség után, sőt, kifejezetten optimistán néz a jövő elé. Megteheti, hiszen még csak 19 éves, és a karrierje éppen csak elkezdődött.
Mint ismeretes, Renáta 3x 96-94 arányban, azaz igen kis különbséggel, kapott ki szombaton Vicenzában, IBF világbajnoki címmérkőzésen, az olasz Simona Galassi ellen.

„Nem vigasztal, ha azt mondják, hogy otthon én nyertem volna” – értékelt Szebelédi Renáta vasárnap. „Ha a világ legjobb női ökölvívója akarok lenni, mindenhol, idegenben is tudnom kell nyerni. A hazai pálya előnye csak az ellenfeleimnek lehet motiváció. 19 évesen van még mit tanulnom, fejlődnöm. Ezen a meccsen ráadásul nem volt győztes, vagy vesztes. Ide jöttem Olaszországba az IBF világbajnoki címért, ami az ellenfelemé volt, és nem sikerül elvennem tőle. Még sokat kell dolgoznom. Ha a meccs elején úgy bokszolok, mint a tizedik menetben, akkor simán az enyém lehetett volna az IBF világbajnoki öve.”

A fiatal hölgy nagyon örült, hogy magyar szurkolók is elutaztak a mérkőzésre drukkolni, de mivel a közel három órán át elhúzódó doppingvizsgálat miatt nem tudott mindenkivel beszélgetni, üzent nekik, és az otthon maradottaknak is.

„Nagyon köszönöm a bíztatást mindenkinek. A dicsőségért járok bokszolni, és örülök, hogy ezt mindenki a szeretetével hálálja meg. Ez az én igazi motivációm” – kezdte. „Ahol én ringbe lépek, ott pozitívan ítélik meg a magyar profi ökölvívást. Ígérem, hogy ezentúl is mindent megteszek, hogy a temérdek szeretetet megháláljam nektek. Köszönöm a segítséget, a szeretetetekből táplálkozom. Remélem mindenki ott lesz a május 12-i WBF címvédő mérkőzésemen.” 

Az említett május 12-i, budapesti bokszgálán Szebelédi Renáta a WBF harmatsúlyú vb-övét teszi kockára. Kihívója a román Eva Marcu lesz. Szebelédi Renáta szerda reggel 7:15-től a DigiSport vendége lesz, ahol bővebben is nyilatkozni fog az olaszországi mérkőzésről!

Partnereink

Partnereink