Hírek

Szellő ellenfele Venezuela korábbi WBA világbajnoki kihívója lesz

Szellő ellenfele Venezuela korábbi WBA világbajnoki kihívója lesz

Október 12-én, Salgótarjánban rendezi következő élő televíziós bokszgáláját a Felix Promotion International, ahol a legmagasabban rangsorolt magyar profi ökölvívó, Szellő Imre vívja az est egyik főmérkőzését. Ellenfele Venezuela korábbi WBA világbajnoki kihívója lesz.

Az egykori magyar olimpikon négy esztendeje osztja profiként a pofonokat, s ma már a nagy világszervezetek is igen magasan rangsorolják a cirkálósúlyú klasszist. A WBO a 4. az IBF a 9.-en, míg a WBC a 13. helyen rangsorolja.

Az eddig mind a 21 küzdelmét megnyerő Szellő Imre, október 12-én (pénteken!) a venezuelai Gusmyr Perdomo (25 győzelem, 8 vereség) ellen lép szorítóban. A dél-amerikai bár egy alsóbb súlycsoportban volt a WBA világbajnoki cím kihívója, már 2015-ben hazája cirkálósúlyú bajnoka volt.

 

 

„Több korábbi mérkőzését láttam, és elég kellemetlen bokszoló. Folyamatosan dolgozik az elől lévő kezével, plusz fordított alapállású, amit annyira nem kedvelek. Sok nagy névvel bokszolt eddig és a vereségeit is, szinte csak különböző szervezetek előző bajnokaitól szenvedte el. Szeretném megtörni, azonban tudom, hogy ez nem lesz egy egyszerű feladat. De bárhogy is lesz, a célom, hogy győztesen hagyjam el, a számomra kedves salgótarjáni ringet” – fogalmazott a Felix Promotion klasszisa, aki már harmadik alkalommal bokszol a nógrádi városban (az előző két mérkőzését kiütéssel nyerte Salgótarjánban).

A rendezvényen kötelek közé lép a cirkálósúlyú kategória jelenlegi, illetve korábbi bajnoka, Darmos József és Tóth „Barbár” Tamás. Láthatjuk még a korábbi nagypehelysúlyú WBO Európa-bajnok Kovács Zoltánt, és a második profi meccsére készülő Urbán Ferencet, valamint a ”hazai pályán” szorítóba lépő középsúlyú Harcsa Norbertet (10 győzelem, 1 vereség) is.

 

felixpromotion.com

Partnereink

Partnereink