Hírek

Szellő Imre mentette meg a magyar csapat becsületét

Szellő Imre mentette meg a magyar csapat becsületét
Már csak egy legény van a gáton: Szellő Imre segédpontokkal nyerte a negyeddöntőt a 81 kilósok küzdelmében, így egyetlen magyarként éremmel tér majd haza Ankarából.
Élete első felnőtt világversenyes érmét szerezte meg kedden Szellő Imre, aki a 81 kg-osok negyeddöntőjében segédpontokkal legyőzte a török Sayak Canert az ankarai ökölvívó Európa-bajnokságon.

A világbajnoki és olimpiai ötödik helyezett félnehézsúlyú magyar bokszoló 13-13-as döntetlent követően bizonyult jobbnak a segédpontoknak köszönhetően. A legjobb négy között a szerdai szünnapot követően egy olasz vagy egy ír riválissal találkozik. 

Szellő ImreSzellő hétfőn látványos sikerrel mutatkozott be az Eb-n, s Bacskai Balázs vasárnapi, illetve Káté Gyula keddi veresége után benne bízott a szakvezetés, hogy megszerzi a magyar csapat első érmét a török fővárosban.
Azt már előzetesen is sejteni lehetett, hogy az elmúlt évet a félprofi WSB-sorozatban töltő Szellőnek nemcsak riválisával, hanem a pontozókkal is meg kell majd küzdenie, miután a hazai versenyző már a nyolc közé is komoly segítséggel jutott be. A meccs igazolta a magyar félelmeket, Szellő hiába dominált az egész meccsen, végig ellenfele vezetett: az első menet után egy, a második után pedig két ponttal. A nagyon összeszedetten öklöző Szellő azonban a hajrára sem pánikolt be, nagyon kemény ütésekkel bombázta riválisát, s az óriási fölény végül - hacsak segédpontokkal is, de - a pontozólapon is érvényesült. 

"Az volt a legfontosabb, hogy fejben végig egyben maradjak, s úgy érzem, ezzel nem is volt probléma. Azt hiszem, rengeteget köszönhetek a WSB-sorozatban eltöltött időnek, különösen annak a négy hónapnak, amikor teljesen magamra voltam utalva, mert sokat segített a koncentrációban. Boldog vagyok, hogy megvan az első világversenyes érmem" - mondta Szellő Imre. 

A plusz 91 kilósok között Bernáth István simán kikapott az olimpiai és világbajnok olasz Roberto Cammarellétől az ankarai ökölvívó Európa-bajnokság keddi negyeddöntőjében.

A magyar bokszoló riválisa a várakozásoknak megfelelően végig uralta a mérkőzést, kétséget sem hagyott afelől, hogy ő jut a legjobb négy közé, Bernáthra a bíró rá is számolt a harmadik menetben. Cammarelle végül 18-6-os pontozásos győzelmet aratott. 

Bernáth vereségével eldőlt, hogy magyarok egyetlen érmet szereztek a kontinensviadalon, miután egyedül a 81 kilós Szellő Imre jutott elődöntőbe, ő a szerdai szünnapot követően csütörtökön az ír Joe Warddal találkozik a fináléba jutásért.

Partnereink

Partnereink