Megtért, teljesen más ember lett Szűcs Lászlóból, az amatőr ökölvívás egykori nagy ígéretéből. Három év börtön nem múlt el nyomtalanul. Ám mára megtért, és mi több: a ringbe is visszatért.
Igaz, most már a profik között próbál valamit kamatoztatni egykori tehetségéből. Mert technikai tudását, érzékét Kokóéhoz lehetett csak hasonlítani. A 37 éves bunyós, jelenleg az IBU középsúlyú kisvilágbajnoka.
"De, leszek én még 'nagy' világbajnok is" - jelentette ki határozottan Szűcs László a péntek esti JAKO Sporthíradóban. "Amire még idén sor is kerül". Így legyen. Egy biztos: sorsát a kezébe vette, hiszen részben ő maga szerzi az ellenfeleket is. Ám azt sem tagadta, nem a boksz szeretete miatt tért vissza, hanem a pénz miatt. Aki látta Szűcs legutóbbi meccsét a fehérorosz Sergey Khomitsky ellen - nem akármilyen véres összecsapás volt -, az meggyőződhetett róla: akár hogy is van, akár mit is gondol Szűcs a bokszról, a ringben ugyan olyan elszánt, kíméletlen, mint amilyen anno volt, amikor még olimpiai- világbajnoki aranyat láttak benne a szakemberek. Hogy mire viszi most a profik között, nem tudni. Szűcs még két évig bokszolni szeretne. Mivel elmondása szerint a múltja teljesen rendezve van, így minden adva van ahhoz, hogy csak a bokszra koncentráljon. Így legyen.