Noha már-már megegyezésről szóltak a hírek Rácz Félix és egykori védence, Nagy "Csonttörő" János között, a két fél soha nem állt még ilyen távol a másiktól.
Az egykori bokszmenedzser kitart 25 milliós követelése mellett - amiről egyébként aláírt szerződése van -, míg a visszatérés gondolatával kacérkodó volt nagypehelysúlyú világbajnok soha többet nem akar egykori menedzserével találkozni. Kettejük anyagi vitája odáig fajult, hogy Rácz Félix hatalmas értékű fogadást ajánlott volt kedvencének.
Pár héttel ezelőtt röppent fel a hír, hogy szívesen visszatérne a ringbe az egykori profi nagypehelysúlyú világbajnok, Nagy "Csonttörő" János. A bunyóst azonnal leigazolta volna a Pro Box Promotion - ide került Rácz Félix volt öklözőinek többsége -, ám ekkor kiderült, hogy Csonttörő volt menedzsere nevelési költség címén 25 millió forintot követel azért, hogy Jani más egyesület színeiben újra ringbe léphessen. A vita kezdett eldurvulni, éppen ezért meglepetés erejével hatott, amikor több újságban megjelent: közel a megállapodás a volt menedzser, a bunyós és leendő klubja között. Ám erről még véletlenül sincs szó.
"Nincs semmilyen megegyezés a felek között, hiszen csak annyi történt, hogy leültem tárgyalni Jani ügyvédjével" - nyilatkozta lapunknak Rácz Félix. - "A konkrét ajánlatig nem jutottunk el, ugyanis volt bokszolóm és leendő klubja még nem egyezett meg egymással."
A volt bokszmenedzser elmondta, tavaly nyáron egy visszavonulási szerződést írtak alá, miszerint Csonttörő 2009. januárjáig nem térhet vissza, vagy ha mégis megteszi, akkor vagy ő, vagy új klubja köteles 25 millió forint nevelési költséget kifizetni cége számára: "nem emlékszem, hogy Jani egyszer is ingyen ringbe lépett volna nálam, akkor nekem miért kellene eltekintenem a megállapodástól? Én csak az értékhez ragaszkodom, ha aranyrudakban, autóban vagy ingatlanban kapom meg, nekem úgy is jó. Ráadásul a cég a mai napig működik, csak én szálltam ki a profibokszból." Arra a feltételezésünkre, miszerint ez a lépés egyfajta visszavágás azért, mert Csonttörő a nyilvánosság elé vitte kettejük anyagi vitáját, csak annyit felelt: "mindig is a nagy revánsok megszervezője voltam."
Rácz Félix állítja, ennyi időt, pénzt és energiát még egyetlenegy bokszolójába sem fektetett, de amikor véget ért a közös munkájuk, "ha hálát nem is vártam Janitól, de egy "köszönöm"-sms-t talán kipréselhetett volna magából."
"Aktív profi pályafutása alatt körülbelül bruttó 60 milliót keresett cégem által a Csonttörő Team, amit - ha szükséges - a könyvelőnk természetesen számlával bizonyítani tud. És ehhez az összeghez nem tettem hozzá a reklámszerződésekből befolyt összegeket, amit minden sportolóm teljes egészében kapott meg. Sajnos Janinak sosem volt jó a memóriája, talán Cavintont kellene szednie..." - zárta mondanivalóját Rácz.
Nagy János elismeri, valóban aláírta az említett szerződést, ám akkor úgy vélte, soha többet nem dolgoznak együtt, ráadásul valóban komolyan gondolta a végleges visszavonulását. "Azóta meggondoltam magam, és szívesen ringbe lépnék újra" - jelentette ki az egykori nagypehelysúlyú világbajnok, aki a tavaly májusban elszenvedett veresége óta - Las Vegasban az argentin Barrios 49 másodperc alatt ütötte ki - nem bokszolt. "Egyszerűen nem értem, miként lehetséges, hogy egy működését felfüggesztő cég megakadályozhatja a visszatérésemet."
Csonttörő biztos abban, hogy mindez azért történik, mert anyagi vitája Rácz Félixszel nyilvánosságra került, ám szerinte, ha akkor menedzsere betartja szóbeli megállapodásukat, most nem lenne semmilyen konfliktus közöttük. "Soha többet nem akarok Félixszel találkozni, éppen ezért a lehetséges megegyezés feltételeiről az ügyvédem tárgyal vele" - közölte Nagy Jani, aki kis híján röhögő görcsöt kapott, amikor meghallotta, mennyit keresett a Felix-Promotion égisze alatt. "A Félix által említett összeg köszönőviszonyban sincs azzal, amit valóban kerestem az elmúlt években. Ráadásul, mint kényszervállalkozó, minden meccsem után számlát adtam, ami után természetesen mindig befizettem a különböző járulékokat."
Rácz Félix egy fogadást ajánlott egykori kedvencének: "Ha a nálam keresett pénzt illetően Janinak van igaza, akkor ingyen mehet a Pro Box Promotionba, de ha én emlékszem jól, akkor onnantól kezdve 50 millió forint Csonttörő átigazolási díja." Nagy János keserűen legyintett a felvetésre. "A fogadási szándéka csak megerősített abban, hogy volt menedzseremen ettől kezdve átnézek, mint a szitán. Ezzel végleg lezártnak tekintem kettőnk egykori viszonyát, vele kapcsolatban soha többet nem szeretnék nyilatkozni" - mondta Csonttörő, aki egyébként egy súlycsoporttal feljebb térne vissza a kötelek közé.
Egy biztos, a volt világbajnokot leigazolni szándékozó Pro Box Promotion nincs könnyű helyzetben. "Mi is, és Jani is szeretné a visszatérést, így természetesen megpróbálunk megegyezni Rácz Félixszel. Már folynak az ügyvédek között a tárgyalások, így azok lezárásáig nem szeretnék semmit mondani az üggyel kapcsolatban" - jelentette ki Cséffalvay Péter, a Pro Box tulajdonosa, aki annyit azért elárult, ha sikerülne megegyezni, Janinak legalább 6-8 hónapra lenne szüksége ahhoz, hogy ennyi kihagyás után felkészüljön az első felhozó meccsére.