Hírek

Usyk ellen húzhat kesztyűt Szellő

Usyk ellen húzhat kesztyűt Szellő

A Felix Promotion International veretlen cirkálósúlyú klasszisa, a volt WBO interkontinentális bajnok Szellő Imre komoly, de a ringben mutatott sikerei alapján megérdemelt szerepet kapott a World Boxing Super Series torna moszkvai döntőjének szervezőitől.

Nemzetközi szinten is egyre komolyabban számolnak a legmagasabban rangsorolt magyar profi ökölvívóval, Szellő Imrével (21 győzelem, 0 vereség). Ennek újabb bizonyítéka, hogy a magyar bunyóst választották a WBO/WBC világbajnok Oleksandr Usyk hivatalos tartalékának, ami azt jelenti, hogy ha valami történik a július 21-i WBSS döntőre készülő ukrán világklasszissal, úgy kihívóként Szellő lép kötelek közé az IBF/WBA világbajnok orosz Murat Gassiev (26 győzelem, 0 vereség) ellen.

Mindez hatalmas dolog, mert bár az esetleges Gassiev-Szellő küzdelem már nem a WBSS kereteink belül zajlana, de mind az IBF, mind a WBA hivatalosan világbajnoki címmérkőzésnek ismerné el az összecsapást. Minderre a WBA is áldását adta, holott Szellőt „csak” a WBO(#4), az IBF(#10) és a WBC(#14) rangsorolja TOP15-ben.

”Szeretném megköszönni a lehetőséget, úgy az esemény szervezőinek, mint Rácz Félixnek, aki kiharcolta számomra ezt a lehetőséget, tudván, hogy mennyi jó képességű ökölvívó van még a súlycsoportomban és várnak egy ilyen kiugrásra. Bertók Robival már jó ideje figyeljük a mezőnyt, így természetesen Gassievet is. Úgyhogy ha Gassiev a megoldandó feladat, akkor állunk elébe.”

Ez egyben azt is jelenti, hogy ha nem is pont július 21-én, de belátható időn belül, saját jogán, Szellő lehetőséget fog kapni a súlycsoport legnagyobb sztárjai ellen.

A rendezvény kapcsán még egy magyar érdekeltségről számolhatunk be, az eseményen a supervisor szerepét a WBO részéről Kovács Koko István fogja betölteni.

Természetesen a moszkvai esemény szervezői, illetve a gálára belépőjegyet vásárló szurkolók a Gassiev-Usyk WBA/IBF/WBC/WBO cirkálósúly „álommérkőzést” szeretnék látni, de rendezői oldalról teljesen megszokott, hogy előre készülnek a legváratlanabb helyzetek megoldására is. A „The show must go on” érzés azért is motoszkálhat az oroszok fejében, mivel a párharc egyszer már az ukrán Usyk miatt meghiúsult!

 

felixpromotion.com

Partnereink

Partnereink