Hölgyek

Csábi Bettina átigazolása veszélyben

Csábi Bettina átigazolása veszélyben
Veszélybe került Dr. Csábi Bettina átigazolása, és ezzel egyidőben a profi boksz karrierje is. Honlapunk úgy értesült a Box-Team Vienna képviselőjétől, hogy a magyar Bokszhercegnőt még az eltiltás veszélye is fenyegetheti.
A Box-Team Vianna képviselője azzal kereste meg honlapunkat, hogy képeket szeretne Koczák Sándor novemberi Vösendorfi mérkőzéséről, és ezt az alkalmat használtuk ki, hogy rákérdezzünk a Bettinával kapcsolatos átigazolási ügy jelenlegi állásáról.

Mint azt a képviselőtől megtudtuk, Bettinát 2005. május 19-ig érvényes szerződés köti a Peter Pospichal vezette bécsi istállóhoz, így Bettina versenyengedélyével az osztrák szövetség (FVA) rendelkezik. Amennyiben Bettina elhagyja a bécsi klubot, azzal sem oldódik meg semmi, ugyanis a versenyeztetéséhez minden alkalommal az osztrák szövetségtől kell engedélyt kérnie. Pospichal úr az osztrák szövetségen keresztül hivatalos formában tájékoztatta a WIBF szervezet európai központját a történtekről.

Pospichal Úr sajnálkozását fejezte ki Bettina döntésével kapcsolatban, ugyanis érvényes TV szerződése van Bettina áprilisra tervezett Európa-bajnoki címmérkőzése köré épülő gálára. A dolgok jelenlegi alakulása sajnos nem sok jóval kecsegtet Bettina jövőjét illetően, hiszen ha a WIBF akceptálja Pospichal TV szerződését és annak dátuma korábbi, mint Bettina hivatalos felmondása, úgy akár még eltiltással is sújthatják a kiskunhalasiak büszkeségét.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink