Hölgyek

Csábi Bettina is ringbe lép holnap este

Csábi Bettina is ringbe lép holnap este
Nem jó ómen egy román bokszolónak, ha Csábi Bettinával hozza össze a sors! A Boxteam Vienna magyar versenyzője eddig keleti szomszédunk négy öklözőjével meccselt, s mindannyiukat kiütötte.
Holnap este lép ringbe először idén Csábi Bettina (14-0-0; 5KO). Az ausztriai Güssingben megrendezendő profiboksz gálán a román Ramona Telefan lesz a Boxteam Vienna kiskunhalasi harmatsúlyú öklözőjének ellenfele. Koller István edző így nyilatkozott tegnap Bettina felkészüléséről, az ellenfélről, valamint tanítványa esélyeiről:

"Egykori román amatőr bajnok lesz Bettina ellenfele. A profiként eddig egy győzelemmel és egy vereséggel rendelkező Telefan elleni összecsapást hatmenetesre tervezték. Bettina nagy kihagyás után tér vissza, legutóbb tavaly bokszolt. Azóta háromszor volt beígérve mérkőzés, ám mindannyiszor halasztottak a klubvezetők. Ez a meccs eredetileg március 15-re volt kiírva, de a güssingi csarnokavatás miatt mára halasztották. Bonyolította a helyzetet, hogy Betti épp államvizsgázik. Úgy készült tehát a román elleni összecsapásra, hogy napi 10-12 órát tanult, sikerélménye pedig az, hogy az eddigi három vizsgájából mindegyik jóra sikeredett. Kérdés, mennyi erőt vett ki belőle a tanulás, mennyire fáradt idegileg. Egy biztos: nem rohan neki azonnal Telefannak, az első menetet arra szánjuk, hogy úgymond visszameccselje magát. Utána majd meglátjuk, mi lesz. Mondjuk azért illene a tervezettnél korábban, például a második vagy a harmadik menetben befejeznie az összecsapást. Persze, az sem baj, ha végigjátssza az összecsapást. Csak élvezze a bunyót, érezze jól magát."

Fight.hu

Partnereink

Partnereink