Megvan Bettina novemberi ellenfele
Ha jobban megnézzük azonban a meccseit, kiderül, hogy egy igen jó képességű versenyzőről van szó. 10 menetet bokszolt Nadja Loritzzal Németországban, ugyanott Daniella Graf csak megosztott pontozással tudta verni 8 menetben, és legutóbbi mérkőzésén, a világbajnok Esther Schouten is csak pontozással verte 6 menetben, tavasszal. Eddigi egyetlen TKO veresége éppen Bettinához fűződik, aki tavaly óriási verésben részesítette Suciut.
Dr. Csábi Bettina: "Mit mondhatnék? Nem hogy komoly címért nem megyek, de még a meglévőt sem védem, 6 menetet kaptam a programból. Egyetlen dolog motivál. Simone egy nagyon erős bokszoló, legutóbb klubtársam, Esther Schouten nagyon megszenvedett vele 6 menetben. A román lány nem kiemelkedően technikás, de nagyon hajtós, és rendületlenül megy előre, valósággal legázolja az embert. Az ilyen ellenfél ellen nehéz jól bokszolni. Nekem egyszer már sikerült. Be fogom bizonyítani, hogy újból ki tudom ütni ezt a lányt. Ez egy kis elégtétel lesz a csalódásért..."