Hölgyek

Mi lesz veled Miló Viki!?

Mi lesz veled Miló Viki!?
Már csak egy nap van abból a határidőből, amely alatt Rácz Félix tartja azt az ajánlatát, melyet Miló Viktória és menedzsere Nagy Lajos számára fenntartott.
Honlapunk fontosnak tartotta, hogy megkérdezze a legilletékesebbet, hogy történt-e valamilyen előrehaladás ebben az ügyben.

Rácz Félix kérdésünkre válaszolva az alábbiakat mondta: "Nagy Lajos kétszer is megpróbálta felvenni a kapcsolatot velem, de mindkét alkalommal fontos tárgyalás közepén voltam, ezért nem tudtam az üggyel érdemben foglalkozni. Mindkétszer a társam Cséffalvay Péter fogadta a hívását, akivel végül is abban maradtak, hogy bár a határidő elsején lejár de a jövő héten még egy találkozó erejéig leülünk tárgyalni." (Ez szerdán lesz - a szerk.)

Szerkesztőségünk bízik a két fél megegyezésében, annál is inkább, mivel rengeteg e-mailt kapunk és kaptunk eddig is a rajongóktól, hogy honlapunk közvetítsen a két fél közt a megállapodás létrejötte érdekében. Olvasóink többsége bízik a felek józanságában és sajnálnák, ha Miló Viktória elesne négy világbajnoki címvédő mérkőzés lehetőségétől.

Mindenesetre sokat elárul az a tény, hogy a világbajnoknő neve már nem szerepel a Felix-Promotion honlapján az istálló bokszolói közt, és a tapolcai rendezvényt hirdető plakátokon sincs megemlítve...

Fight.hu

Partnereink

Partnereink