Hölgyek

Rácz Félix várja a Boxhercegnőt!

Rácz Félix várja a Boxhercegnőt!
Honlapunk néhány napja már beszámolt arról, hogy dr. Csábi Bettina a Box-Team Vienna csapatából a Felix-Promotion kötelékébe tart. Az ügyben megkerestük Rácz Félixet is!
Dr. Csábi Bettina november 27-én hivatalos sajtóközleményben jelentette be kick-boxos pályafutásának végét, és azt, hogy ezentúl csak a megszerzendő profi ökölvívó világbajnoki címre koncentrál. Honlapunk ezt követően közölte azokat a - hivatalosan is megerősített - információkat, melyek szerint Bettina a legnagyobb honi istállónál képzeli el karrierje folytatását, ahol a tervek szerint egyből világbajnoki összecsapással debütálhatna.

Kézenfekvő volt tehát, hogy a Felix-Promotion névadó tulajdonosát, Rácz Félixet is megkeressük.

A tavalyi év legjobb mérkőzésszervező-menedzserének megválasztott üzletember elmondta, hogy tárgyalnak Bettina leigazolásáról, de azt már a legelején kikötötték, hogy mindaddig nem kerülhet pecsét a szerződésre, míg a sportolónő nem válik "szabadon igazolhatóvá". Rácz Félix még hozzátette, hogy azért is fontos számára Bettina és Pospichal békés búcsúja, mert "sportolók jönnek, sportolók mennek", de a nemzetközi bokszéletet irányító menedzserek szűk köre viszonylag állandó. És bár az osztrák vezetővel nem áll szoros kapcsolatban, de ma még nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő.

Ismeretes, hogy Bettina másfél éve a Box-Team Vienna csapatához szerződött, amelyhez 2004 végéig köti szerződés, így minden az osztrák csapatvezető jóindulatán múlik. Bettina a munkahelye miatt kérte a szerződés felbontását, azzal az indokkal, hogy a Magyar Bíróság nem engedi külföldön bokszolni. Peter M. Pospichal honlapunknak adott interjújában kijelentette, hogy amint megkapja valamelyik hivatalos szerv igazolását, amiben tényszerűen feltárják a jogszabályi hátteret, azonnal "elengedi" a veretlen amazont.

Mindenesetre Koller Istvánéknak igyekezniük kell, hiszen 2004 májusától az ausztriai munkavégzés már nem minősül külföldi munkának, hiszen hazánk is az Európai Unió része lesz...

Fight.hu

Partnereink

Partnereink