A kemény munka meghozta a gyümölcsét
- Nagyon köszönöm mindenkinek, aki szurkolt nekem, továbbá szeretnék köszönetet mondani az edzőmnek, aki felkészített erre a meccsre. Gondoltam, hogy nyerni fogok, de legbelül azért nem voltam benne annyira biztos, hogy végül az én kezemet emelik a magasba. Nagyon örülök, hogy sikerült győznöm, rettentően kemény felkészülés áll mögöttem. Két hónapot készültem a szentesi gálára, s a kemény munka meghozta a gyümölcsét. Azt mondják, hogy a jó munkához idő kell. Ha megnézzük, akkor úgy érzem, itt is megvolt az idő és a jó munka is. Az ütéseim is kemények voltak, amiket jól bizonyít Petrovics padlóra küldése is. Az ötödik menetben egy jobbegyenessel sikerült megrendítenem, amit nagyon sokat gyakoroltuk az edzéseken, s be is jött. Végig azt tettem a mérkőzésen, amit megbeszéltem előtte az edzőmmel. Hibaként talán csak azt rónám fel magamnak, hogy testre többet kellett volna ütnöm, de úgy érzem, hogy így is simán megvolt a meccs.
Hogy látod, be tudtad volna idő előtt is fejezni a küzdelmet?
- A gongszó mentette meg az ötödik menetben attól, hogy esetleg kiüssem. Ha van még fél perc, akkor lehet, hogy ott lett volna vége a találkozónak, mert akkor még talán nem volt hozzászokva a feje a sok ütéshez. Amikor már egyre többet kap arra a helyre, akkor már általában nehéz leütni az ellenfelet. Hiába van úgy megütve, de addigra már bemelegedik a szervezete is. Mindenesetre úgy gondolom, ha az ötödik menetben több időm lett volna, be is fejeztem volna a meccset idő előtt, de jött a gong. A kilencedik menetben viszont meglepődtem, hogy a végén ismét lement, mert azt hittem, hogy mivel már bemelegedett a szervezete, ezért már nem fog lemenni. Persze idősebb is már, mint én, s valószínűleg nehezebb bírja már az ütéseket. Utólag visszagondolva nagyon jó mérkőzést bokszoltam vele.
A mérkőzés előtt éppen azon gondolkodtam, hogy Petrovics eddig hat menetnél többet nem igazán bokszolt, viszont te már azért végigbokszoltál tizenkét menetet is Németországban. Számoltatok-e esetleg a taktika kialakításánál azzal, hogy Petrovics még rutintalan a hosszabb mérkőzések terén?
- Persze. Mindenki észrevette, hogy az első pár menetet nem annyira hajtottam meg, hogy bokszolja ki magát, s kicsit fáradjon el. Ezt próbáltuk a felkészülés során is gyakorolni, s be is jött a tervünk, mert az ötödik-hatodik menetre már fáradni látszott, és a teljesítménye is visszaesett. Elfáradt, s így sikerült őt felőrölnöm a végére. Ezzel a taktikával nagyon sikeresen oldottam meg a találkozót, úgy körülbelül a negyedik-ötödik menettől.
A pontozás viszont némileg meglepőre sikeredett, hiszen két pontozónál simán nyertél, míg a mérkőzést vezető Flórián Béla nagy meglepetésre döntetlent hozott ki eredményként.
- Azon én is meglepődtem, hiszen kétszer is leütöttem az ellenfelemet, ami azt jelenti, hogy abban a két menetben két ponttal, azaz menetenként 10-8 arányban én voltam a jobb. Így számomra teljesen érthetetlen, hogyan hozhatott ki Flórián Béla 95-95-ös döntetlen eredményt, de hát fogadjuk el, hogy ő a pontozóbíró, s nem bírálhatom felül a döntését.
A mérkőzés előtt kérted, hogy te bokszolhass a kék sarokban. Volt ennek valami különösebb oka?
- Én a kék színt szeretem, s eddig általában ez hozott nekem szerencsét, mint most is.
Melyik győzelmeddel vagy inkább elégedettebb, a mostanival vagy a Marco Schulze ellenivel?
- Ezt nehéz megmondani, mert Németországba úgy mentem ki, hogy abszolút nem voltam felkészülve, hiszen beugró voltam, ugyanis Gotthard Hinteregger az utolsó pillanatokban beteget jelentett, így végül akkor én kaptam meg a lehetőséget. Az utolsó hét hétfőjén jött akkoriban a telefon, s már szombaton bokszoltam is. Az a találkozó talán egy picivel nagyobb sikernek számít, mint a mostani. Természetesen nagyon büszke vagyok a Petrovics elleni sikeremre is, mert Magyar-bajnoknak lenni nagyon nagy dolog, főleg úgy, hogy sok nagyváltósúlyú magyar bokszoló van. A mostani összecsapásomnál sokkal biztosabb voltam magamban, hogy győzhetek, mint a németországinál, hiszen az se mindegy, hogy most itthon léphettem ringbe. Németországban Schulze volt otthon, ő birtokolta a címet, jobb felkészülést tudhatott maga mögött, ezért biztos voltam benne, hogy akármit csinálok, mindenképpen veszíteni fogok. Így nem talán nem csoda, hogy miért voltam hihetetlenül boldog, mikor kiderült, hogy győztem. Ennek ellenére a mostani Petrovics elleni meccsre vagyok most a legbüszkébb.
Mit hozhat számodra most a jövő?
- Azt mondják sokan, hogy még több rutin kell, mivel még mindig csak huszonhárom éves vagyok. Aránylag sok mérkőzésem volt a többiekhez képest, de még sokak szerint hiányzik a kellő tapasztalat és az évek száma, hogy megérjek, megférfiasodjak. Azt mondják, hogy még négy-öt év kell, hogy beleérjek a súlyomban. Egyébként már most érettnek érzem magam, de a bírók és a szakkommentátorok, akik jobban értenek ehhez, úgy gondolják, hogy még kicsit érnem kell ehhez a sporthoz. Huszonhárom évesen még nem nagyon volt senki se Magyar-bajnok, kisvilágbajnok külföldön bokszolva. Úgy gondolom, hogy ennyi idősen elég nagy dolog, hogy ennyi mindent el tudtam érni. Ezt nagyon-nagyon köszönöm menedzseremnek: Rácz Félixnek, az ő édesapjának, akinek emlékét szívemben őrzöm, és az edzőmnek, Szilágyi Richárdnak.
Hogy látod, be tudtad volna idő előtt is fejezni a küzdelmet?
- A gongszó mentette meg az ötödik menetben attól, hogy esetleg kiüssem. Ha van még fél perc, akkor lehet, hogy ott lett volna vége a találkozónak, mert akkor még talán nem volt hozzászokva a feje a sok ütéshez. Amikor már egyre többet kap arra a helyre, akkor már általában nehéz leütni az ellenfelet. Hiába van úgy megütve, de addigra már bemelegedik a szervezete is. Mindenesetre úgy gondolom, ha az ötödik menetben több időm lett volna, be is fejeztem volna a meccset idő előtt, de jött a gong. A kilencedik menetben viszont meglepődtem, hogy a végén ismét lement, mert azt hittem, hogy mivel már bemelegedett a szervezete, ezért már nem fog lemenni. Persze idősebb is már, mint én, s valószínűleg nehezebb bírja már az ütéseket. Utólag visszagondolva nagyon jó mérkőzést bokszoltam vele.
A mérkőzés előtt éppen azon gondolkodtam, hogy Petrovics eddig hat menetnél többet nem igazán bokszolt, viszont te már azért végigbokszoltál tizenkét menetet is Németországban. Számoltatok-e esetleg a taktika kialakításánál azzal, hogy Petrovics még rutintalan a hosszabb mérkőzések terén?
- Persze. Mindenki észrevette, hogy az első pár menetet nem annyira hajtottam meg, hogy bokszolja ki magát, s kicsit fáradjon el. Ezt próbáltuk a felkészülés során is gyakorolni, s be is jött a tervünk, mert az ötödik-hatodik menetre már fáradni látszott, és a teljesítménye is visszaesett. Elfáradt, s így sikerült őt felőrölnöm a végére. Ezzel a taktikával nagyon sikeresen oldottam meg a találkozót, úgy körülbelül a negyedik-ötödik menettől.
A pontozás viszont némileg meglepőre sikeredett, hiszen két pontozónál simán nyertél, míg a mérkőzést vezető Flórián Béla nagy meglepetésre döntetlent hozott ki eredményként.
- Azon én is meglepődtem, hiszen kétszer is leütöttem az ellenfelemet, ami azt jelenti, hogy abban a két menetben két ponttal, azaz menetenként 10-8 arányban én voltam a jobb. Így számomra teljesen érthetetlen, hogyan hozhatott ki Flórián Béla 95-95-ös döntetlen eredményt, de hát fogadjuk el, hogy ő a pontozóbíró, s nem bírálhatom felül a döntését.
A mérkőzés előtt kérted, hogy te bokszolhass a kék sarokban. Volt ennek valami különösebb oka?
- Én a kék színt szeretem, s eddig általában ez hozott nekem szerencsét, mint most is.
Melyik győzelmeddel vagy inkább elégedettebb, a mostanival vagy a Marco Schulze ellenivel?
- Ezt nehéz megmondani, mert Németországba úgy mentem ki, hogy abszolút nem voltam felkészülve, hiszen beugró voltam, ugyanis Gotthard Hinteregger az utolsó pillanatokban beteget jelentett, így végül akkor én kaptam meg a lehetőséget. Az utolsó hét hétfőjén jött akkoriban a telefon, s már szombaton bokszoltam is. Az a találkozó talán egy picivel nagyobb sikernek számít, mint a mostani. Természetesen nagyon büszke vagyok a Petrovics elleni sikeremre is, mert Magyar-bajnoknak lenni nagyon nagy dolog, főleg úgy, hogy sok nagyváltósúlyú magyar bokszoló van. A mostani összecsapásomnál sokkal biztosabb voltam magamban, hogy győzhetek, mint a németországinál, hiszen az se mindegy, hogy most itthon léphettem ringbe. Németországban Schulze volt otthon, ő birtokolta a címet, jobb felkészülést tudhatott maga mögött, ezért biztos voltam benne, hogy akármit csinálok, mindenképpen veszíteni fogok. Így nem talán nem csoda, hogy miért voltam hihetetlenül boldog, mikor kiderült, hogy győztem. Ennek ellenére a mostani Petrovics elleni meccsre vagyok most a legbüszkébb.
Mit hozhat számodra most a jövő?
- Azt mondják sokan, hogy még több rutin kell, mivel még mindig csak huszonhárom éves vagyok. Aránylag sok mérkőzésem volt a többiekhez képest, de még sokak szerint hiányzik a kellő tapasztalat és az évek száma, hogy megérjek, megférfiasodjak. Azt mondják, hogy még négy-öt év kell, hogy beleérjek a súlyomban. Egyébként már most érettnek érzem magam, de a bírók és a szakkommentátorok, akik jobban értenek ehhez, úgy gondolják, hogy még kicsit érnem kell ehhez a sporthoz. Huszonhárom évesen még nem nagyon volt senki se Magyar-bajnok, kisvilágbajnok külföldön bokszolva. Úgy gondolom, hogy ennyi idősen elég nagy dolog, hogy ennyi mindent el tudtam érni. Ezt nagyon-nagyon köszönöm menedzseremnek: Rácz Félixnek, az ő édesapjának, akinek emlékét szívemben őrzöm, és az edzőmnek, Szilágyi Richárdnak.
