A Boxhercegnő, azaz dr. Csábi Bettina értékelte a pénteki, Balogh Mária elleni összecsapását. A harmatsúlyú világbajnoknő elmondta, hogy a Tökölön mutatott forma még csak a kezdet, szeptember 25-én - Miló Viktória ellen - még ennél is jobban fog bokszolni!
Milyen volt ez a mérkőzés belülről?
- Szerettem volna minél több időt a ringben tölteni a 25-i meccsem előtt, ezért is kértük, hogy olyan ellenfelem legyen, aki erős, és felvállalja a küzdelmet. Egy első meccses ellenfél mindig lutri. Nem lehet tudni, milyen teljesítményre képes a ringben, téthelyzetben. Főleg egy ilyen fizikumú, gyakorlott küzdősportos ellenfél esetében, mint Balogh, aki attól függetlenül, hogy - csakúgy, mint én - kyokushin karatéval kezdte pályafutását, régóta kesztyűzik, csak idáig kick-boxban volt érdekelt. Ilyenkor gyakran improvizálni kell a ringben, és alkalmazkodni egy kiszámíthatatlan taktikához. Ez a "szépsége" és egyben nagyon nagy rizikója az első meccses ellenfélnek. Sok bokszoló nem is szívesen vállal mérkőzést ilyen ellenfelekkel, hiszen bizony több ízben is okoztak már meglepetést esélyesebb ellenfeleik számára.
Ezek a bokszolók úgy gondolják, egy felhozó mérkőzésen jobb egy már "bejáratott" negatív mérlegű ellenfél, - aki valószínűleg a harmadik, negyedik bekapott pofon után, már csak a túlélésre hajt, - mint egy kakukktojás aki esetleg - mint Balogh Mari tette - az utolsó pillanatig hajt, és megpróbálja megfordítani az eredményt. Egyébként életem első kesztyűs (thai box) meccsén én is ilyen "elsőmeccses" voltam, aki legyőztem az aktuális profi magyar bajnokot. El lehet képzelni azt a meglepetést. Szerintem könnyebb rákészülni egy már többször bokszolt, kiszámítható, és úgymond rizikómentes ellenfélre, mint egy elsőmeccsesre, aki ki tudja milyen ambíciókkal lép a ringbe.
Balogh Máriát hova helyeznéd eddigi ellenfeleid képzeletbeli rangsorában?
- Mari nagy ütőerejű ellenfél volt. Kicsit meglepett a bátorsága, és mivel ez igen nagy fizikummal párosult, nem kockáztathattam semmit. Lehet, hogy ez kintről nem látszott, de az a néhány ütése, ami elért, elég volt ahhoz, hogy igyekezzem minél rövidebbre fogni a mérkőzést. Szerintem, ha tovább bokszol, sok lánynak okoz majd kellemetlen meglepetést ezzel a stílusával, és erejével. Ha még jobban megtanul lábon mozogni a ringben sokkal hatékonyabbá válik majd. Remek ellenfél volt, de én ennyivel jobb voltam Nála.
Mit kellett gyakorolnod a mérkőzésen, és mit sikerült az előzetes feladatokból megvalósítani?
- A taktikai elemekről most inkább nem beszélnék, majd 25-e után. Alapvetően az volt a feladat, hogy frissen, céltudatosan mozogjak, és teszteljük a pontosságomat és erőmet. Ezekkel nem is volt baj. Úgy érzem sokkal pontosabb lettem, sikerült gyorsítani a mozgásomon, és a rendkívül kegyetlen alapozásnak hála, még én is meglepődtem az ütőerőm növekedésén, aminek gondolom 25-én, Nagykállón hasznát veszem majd.
Hogy állsz a felkészüléssel?
- Nagyon jól állunk. Nem hátráltatott semmi a felkészülés alatt, eddigi legkeményebb munkámat végeztem el az elmúlt 8 hétben. A tavaszi meccseimen már néha egy kicsit fáradt voltam fejben, hiszen egyszerre kellett dolgoznom, tanulnom és edzenem. Ezt nem lehetett "büntetlenül" folytatni. Mostanra már "csak" az ökölvívás maradt, és ez ugrásszerű teljesítménynövekedéssel járt, úgy érzem. Frissebb voltam, élveztem a bokszot, pontosabbá váltam, és kb. 10-15 %-os ütőerő növekedést értem el ezáltal a 8 hét alatt.
Láthatóan nagyon jó formában voltál. Ez még nem a csúcsformád?
- Nem, még messze nem vagyok csúcsformában. Most Balogh ellen kb. 70-75 %-os szinten bokszoltam.
Pihentél a meccs után, vagy menetből folytattad a felkészülést?
- Egy napot pihentünk és aztán munka, munka, munka. Mivel nem "meccseztem ki" magam, így nem is voltam fáradt.
Mit szólsz ahhoz, hogy a Boxrec adatbázisában a legjobb 10 közé soroltak?
- Örülök neki, nagy eredménynek és nagy megtiszteltetésnek tartom, bár ez csak átmeneti állapot. Reményeim szerint szeptember 25-e után jóval feljebb leszek rangsorolva.