Interjúk

Cséffalvay elégedett, és a folytatást tervezi

Cséffalvay elégedett, és a folytatást tervezi
Múlt szombaton sikeresen bemutatkozott a Pro-Box Promotion a pápai bokszgálával. A debütálásról és a jövőről az istálló egyik tulajdonosát, Cséffalvay Pétert faggattuk.
Hogyan értékelnéd a Pro Box-Promotion első gáláját?

- A srácok nagyon sok nehézséggel megküzdve, hihetetlen odaadással olyan estét produkáltak, amihez azt tudom mondani, hogy nélkülünk is csodát tettek. Gratulálok nekik, fantasztikus volt! Mindenki beleadott mindent. Nagyon akartak már bokszolni, ezért is csináltuk meg a rendezvényt, mert tudtam, hogy félév után ki vannak éhezve, s a jövőjük múlik ezen. Azt hiszem ennek folytatása lesz.

Üzletileg is sikeres volt a rendezvény?

- Üzletileg nem is beszéltünk arról, hogy ez sikeres legyen. Természetesen hozzá kell tennem, hogy megoldottunk minden problémát, semmiféle anyagi probléma nincs, ami hihetetlenül jó, hiszen egy ilyen rövid idő alatt egy teljesen nulláról induló történetet így hozni meglehetősen nehéz. Azt hiszem, hogy a Sport1 fantasztikusan jól állt hozzá az egészhez, s megoldotta azt a nehézséget, hogy csúsztunk a kezdéssel és az idővel. Ők visszaszóltak, hogy a bokszolókért eltolják az időbeosztást, menjen minden tovább, s nem kell megállni. Tehát egy olyan társra találtam a Sport1-ben, amit nagyon meg kell becsülni, s ők is nagyon meg voltak elégedve. Mindenképpen folytatjuk ezerrel.

Melyik mérkőzésre voltál a legbüszkébb a gálán?

- Ezt szétválasztanám. A címmérkőzés azért volt nagyon fontos dolog, mert két olyan ember mérkőzött meg, akik közül az egyik a pályafutására tette fel egy kicsit a koronát, a másik pedig kapott egy nagy kiugrási lehetőséget. Úgy gondolom, hogy egyiknek sem kell egy másodpercig se szégyellnie magát, mert nagyszerű, és a végletekig kiélezett mérkőzés volt. Megérdemelten nyert Tamás, de Laci előtt még van lehetőség. Nagy lehetőséget kapott ezzel, s nagyon jól helytállt. Ezek a srácok tiszta szívből bunyóztak. Közönségsikerben biztos, hogy Kovács Attila mérkőzése vitte a pálmát. Ennek örülök, mert úgy éreztem, hogy Viperának egy nagy dobás előtt szüksége van erre. Ezt is meg is beszéltük, amivel teljesen egyet is értett. Ez is bejött. Hóhérról talán annyit tudnék mondani, hogy neki volt a legkevesebb ideje felkészülni. Megemelem előtte is a kalapomat, mert egy ilyen nehéz ellenfél ellen úgy helyt tudott állni, hogy előtte csupán három hetet edzett, s tudjuk, hogy elég mostoha körülmények között. Természetesen neki nagyon sokat kell javulnia, amihez hozzá fogunk járulni: megteremtünk neki kicsit jobb körülményeket, hogy be tudja hozni a lemaradást. Miló Vikiről pedig annyit, hogy nála volt egy kis malőr az ellenfél személyét illetően, de nagyon jól helytállt vigyázva ellenfelére, aki bevállalt egy olyan mérkőzést, ami egy hirtelen jött az utolsó pillanatban.

Jól tudom, hogy Kovács Attila legközelebb világbajnoki címvédő mérkőzést vív?

- Igen, végülis úgy szól a megállapodás a szövetséggel, hogy május elejéig meg kell védenie a címét. Március végére tervezzük a következő gálát. Helyszínt még nem szeretnék mondani, mert még valószínű, hogy változtatunk ezen. Most, hogy Popo győzött, neki hamarosan lehetősége lesz világbajnoki címmérkőzést vívni. Ő most ki fog hagyni egy-két gálát. Székesfehérvár lett volna eredetileg a következő helyszín, de valószínűleg Popovics miatt máshol lesz a gála, hogy Tamás majd valamikor máskor ott vívhassa a világbajnoki mérkőzését. A következő rendezvényünkön Miló Viki és Kovács Attila címvédő mérkőzésen lép a kötelek közé. A mostani gálával kapcsolatban még meg kell jegyeznem, hogy Rubin Olivér is fantasztikus meccset vívott, ugyanis nem kis fegyvertény, hogy ilyen gyorsan kivégezte az ellenfelét.

Pro-Box Promotion csapata

Közel áll ő már egy címmeccshez?

- Közelít. Szeretném, ha elérné. Azt hiszem, hogy ehhez még egy-két mérkőzésre szüksége van: Természetesen most fogunk hozni neki egy komolyabb külföldi ellenfelet. Ha ott is helytáll, akkor komolyan el kezdhetünk ezen gondolkodni. A mostani gálánkon végülis mindenki helytállt. Itt most az volt a lényeg, hogy minden bokszolónk bokszolhasson. Komjáthi azért kapott lehetőséget, mert szegény Zimmermann Péter lázas betegen feküdt otthon. Őt nem engedhettem ringbe lépni, s Klein Csaba is ezen a véleményen volt, így adtam lehetőséget Komjáthinak, aki nagyon jó kis meccset csinált a saját súlya fölött. Ez dicsérendő.

Mondhatjuk azt, hogy visszatért Magyarországra visszatért az ökölvívás?

- Nagyon remélem, s ehhez ezek a gyerekek kellettek mindenképpen. A siker azért az övék.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink