Interjúk

Erdei Zsolt-interjú

Erdei Zsolt-interjú
A félnehézsúlyú WBO világbajnok Erdei Zsolt nem sok pihenőt kapott a klubjától, hiszen a május 6-i meccse után már július 29-én Oberhausenben készül címvédésre.
Már eltelt két hét a legutóbbi meccsed óta. Hogyan emlékszel vissza a Paul Murdoch elleni összecsapásra?

- Lehet, hogy a maximalizmusomból adódik, de én nem értékeltem száz százalékos teljesítménynek, de nagyon jó formában voltam: jól bokszoltam, nyugodt, higgadt voltam. Rámentem a biztonságra, nem kockáztattam semmit. Illetve néha kockáztattam azért, amikor leütöttem az ellenfelet, akkor megpróbáltam befejezni a mérkőzést. Nem sikerült azonnal. Egy kicsit ész nélkül rohantam rá, s próbáltam meg befejezni a találkozót, emiatt kaptam is egy- kettőt, amit nem lett volna szabad. Ez az egyetlen dolog, amire azt mondom, hogy ez azért talán nem kellett volna, de egyébként nagyon racionálisan ütöttem a balegyeneseket, szépen lassan puhítottam meg az ellenfelemet, lassú víz partot mos elv alapján. Ezt követően a bíró már úgy látta, hogy nincs esélye a srácnak. Esélye tulajdonképpen tényleg nem volt, de már nem tudott törleszteni a bekapott ütésekből. Már annyira fáradt volt, hogy egy ütés után megbicsaklott a térde, s még hozzá sem értem, már majdnem elesett. Azt mondom, hogy ez egy tesztmérkőzésnek nagyon jó volt, s most jöhetnek a nagyobb feladatok.

Mennyire érzed célszerűnek, hogy a tizedik menetben lett vége az összecsapásnak, s nem a nyolcadik menetben, amikor padlózott az ausztrál?

- Szerintem a nyolcadik menetben kellett volna befejezni, miután felállt a halántékütés után, akkor nagyon kacsázott. Ilyenkor általában a bírók már nem nagyon szokták tovább engedni a mérkőzést. Eléggé meg volt roggyanva a srác. Aztán valahogy szerintem kivertem belőle a KO-t, mert nekiugrottam, s nagyon rutinosan elbújt, meg vissza is ütögetett. Tehát nem igazán tudtam őt eltalálni. Úgyhogy ezért nem sikerült kiütéssel győznöm, de azt, hogy célszerű volt- e a tizedik menetben beszüntetni a meccset, azt mindenki ítélje meg maga.

Sokan mondogatták, hogy akár hamarabb is befejezhetted volna meccset. Hogy látod ezt?

- Örültem annak, hogy minél tovább ment a meccs. Nem kellett ezt gyorsan befejezni, fölösleges lett volna. Igazából ezt így szépen végig kellett bokszolni. Tudom, hogy most legalább így kiderült, hogy jó volt az állóképességem, a kondícióm, jól egyben voltam. Így jobban le lehet szűrni bizonyos dolgokat a mérkőzés képéből, mint hogyha a második vagy a harmadik menetben kiütöttem volna a srácot.

Sokat számított az, és fontos tényező volt, hogy most sérülés sem gátolta a felkészülésedet?

- Hála Istennek most semmilyen sérülés nem zavart meg. Majdnem, hogy azt mondom, hogy felhőtlen volt a felkészülésem, ha azt leszámítom, hogy a feleségem rosszul volt, s korházba kellett vinni kétszer is, mert a terhesség megviseli. Ha ezt leszámítom, akkor tulajdonképpen gondtalanul telt a felkészülésem. Ez meg is látszott a mérkőzésen.

Mennyire volt ideális az ellenfélválasztás a klubod részéről?

- Ez egy jó és nem lebecsülendő ellenfél volt. Nagyon sokaknak már megkeserítette az életét, bár igazán nagy nevekkel nem bokszolt, de azt tudtuk, hogy ez egy harcos srác. Azt hiszem, hogy a felkészülés szempontjából ideális ellenfélnek bizonyult az ausztrál, s így igencsak leszűrhettem azt, hogy milyen állapotban vagyok, illetve az újabban gyakorolt dolgokat mennyire tudtam befogadni.

Egyelőre úgy néz ki, hogy még várnunk kell a várva várt címegyesítő mérkőzésedig valamelyik másik világbajnok ellen. Viszont úgy néz ki, július 29-én Oberhausenben védheted meg a WBO világbajnoki címed, ahol találgatások szintjén felmerült Thomas Ulrich neve is mint ellenfél. Hogy látod van rá esély arra, hogy ő legyen a befutó?

- Nem tudom. Elképzelhető, bár még erről velem még nem beszéltek, de minden elképzelhető ilyen szinten már. Tehát azt hiszem, hogy az Universumtól ez kitelik.

Ha ő lesz az ellenfél, akkor milyen mérkőzésre számítasz?

- Részemről abszolút taktikus meccsre. Megpróbálnám őt lelkileg megtörni, mert tudom, hogy elég labilis személyiség, sok mérkőzést visszamondott már. Viszont attól félnék, hogyha vele bokszolok, akkor nehogy azt mondja az utolsó héten vagy a mérlegelés után, hogy hasmenésem van, s nem bokszolok. Ha ez előfordulna, akkor meg nem tudnék kivel bokszolni.

Viszont ha azt nézzük nagy dolog lenne az ellene való győzelem, mert a német ZDF még mindig előszeretettel közvetíti a meccseit. Hogy látod, mennyit javítana egy Ulrich elleni győzelem a megítéléseden?

- Valóban egy ellene való győzelem a jövőm szempontjából meghatározó lenne. Azt, hogy ez a meccs létrejön-e vagy sem, azt nem tudom. Egyelőre még erről semmi nem jutott a fülembe.

Mikor mégy vissza Hamburgba?


- Most pénteken, 26-án.

Elég lesz az idő a felkészülésre?

- Végülis elég lesz a kilenc hét. Nem álltam le, most is edzésben vagyok. A múlt héten három napot a Balatonon voltam. Ott is minden nap futottam nyolc kilométert. Úgyhogy azt hiszem nem lesz probléma. A kilenc hét bőven elegendő lesz, mert nem olyan állapotban megyek vissza, ami már hatvan százalékosnak nevezhető.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink