Interjúk

Erdei Zsolt - Roy Jones: 2007-ben vagy soha

Erdei Zsolt - Roy Jones: 2007-ben vagy soha
Erdeinek kötelező a győzelem - állítja Szántó Imre , nyugdíjas szövetségi kapitány, aki szerint vagy összejön a Roy Jones elleni meccs 2007-ben, vagy már soha.
- Egyetértek Madárral abban, hogy jobb lett volna, ha ismét Gonzales ellen meccselhet, mint egy ismeretlen pasival - vélekedik Szántó Öcsi bácsi, aki éveken át dolgozott a válogatottnál a jelenlegi félnehézsúlyú világbajnokkal. - Gonzalest ugyanis ismeri, ellen könnyebb lett volna készülni, Santiago viszont egy fekete folt a térképen. A mérlege önmagában is figyelmeztető, hiszen 29 győzelem mellett csak kétszer kapott ki, egy döntetlen mellett. Ráadásul ezekben a felső súlycsoportokban mindig sokkal több meglepetés fordulhat elő, mint lentebb. Tehát jó lesz vigyázni.

Azért a papírforma mégis Erdei sikerét ígéri?

- Így van, ez a kötelező gyakorlat számára, amit kellő komolysággal és odafigyeléssel meg is kell oldania. Egészen más lehet a helyzet, ha kötelező címvédést írnak elő, hiszen súlycsoportjában legalább öt-hat, nagyon komolynak ígérkező ellenfél is előléphet.

Köztudott, hogy az ellenfelek kiválasztásához még hozzá sem szólhatnak maguk a bunyósok. Így csak a feltételezések kategóriájába tartozik egy esetleges Roy Jones elleni összecsapás.

- Amit Zsolti nagyon szívesen elvállalna, hiszen hatalmas dobás lehetne számára Jones ellen szorítóba lépni. Természetesen ezek a meccsek csak odaát lehetségesek, hiszen az amerikai élmezőny tagjainak döntő többsége ki sem mozdul pályafutása során az Egyesült Államokból. Ebben a cirkuszban ott van a legtöbb pénz, így érthetően aki csak teheti, mind oda igyekszik. Így volt ez Lennox Lewis vagy éppen Naseem Hamed esetében is, akik azután ott jó programokba be tudtak kerülni, illetve főszerepet is alakíthattak.

Végül is mi a véleménye, összejöhet ez az ütközet Erdei és Jones között?

- Nagy dobás lenne, ez holtbiztos. Láttam Jones döntőjét 1988-ban, a szöuli olimpián, ahol még nagyváltósúlyban bokszolt. Bár elcsalták tőle az olimpiai aranyérmet, ennek ellenére - egyetlenként az ötkarikás játékok történetében! - ezüstérmesként is őt választották az olimpia legjobb bunyósának. Jones az óta is óriási dolgokat vitt véghez, még nehézsúlyban is volt világelső. Lassan húsz éve legelöl van, s ezt már nem csinálhatja sokáig. Már csak ezért sem lehet a végtelenségig halogatni egy ilyen párosítást. Sajnos, arról senkinek nincs fogalma, hogy a pénzzel nagyban játszó menedzsereknek ki és mikor jó, vagy éppen rossz. Mindent figyelembe véve úgy gondolom, vagy 2007-ben összecsapnak vagy már soha!

Fight.hu

Partnereink

Partnereink