Szombat este egyhangú pontozással, szinte minden menetet megnyerve megérdemelten védte meg a WIBF-GBU harmatsúlyú világbajnoki címét dr. Csábi Bettina, aki szerint mostani ellenfele volt az eddigi legkeményebb riválisa.
Milyen volt számodra a mérkőzés?
- Olyan, amilyennek megjósoltam: tehát szerintem nagyon nehéz volt. Különösen kellemetlen volt számomra, hogy valamikor a nyolcadik menetben egy pillanatra elméláztam, amit az ellenfelem ki is használt.
Meglepett-e az ellenfeled?
- Nem, mert tudtam, hogy ugyanabban a stílusban bokszol, mint én.
Viszont egy korábbi meccsén tapasztalható szabálytalanságok ezúttal elmaradtak tőle?
- Hála jó Istennek! Csak az volt a kellemetlen, hogy ő pont magasságban volt, hogy akaratlanul is összefejeltünk.
Mennyire sikerült az előzetesen kialakított taktikát megvalósítanod a ringben?
- Végülis szerintem azt végig meg tudtam csinálni. Habár a meccset nem láttam kívülről, de úgy éreztem, hogy végig azt tudom tenni, amit előzetesen megbeszéltünk. A taktika egyébként abból állt, hogy viszonylag keveset megyek hozzá közel, s amikor közel megyek, akkor lefogom.
A mérkőzés előtt egyszer azt mondtad, hogy Ivanova után ez a kenyai lány lesz a bokszpályafutásod legkeményebb ellenfele. Tartod ezt a kijelentésedet most a meccs után is?
- Inkább azt mondanám, lehet, hogy megcserélődött a sorrend. Azon a tavalyi mérkőzésen jobban elfáradtam, viszont itt ennek a nyolcadik menetben történt figyelmetlenségnek következtében kaptam egy nagy ütést.
Mi a következő napok programja?
- Először most nagyon gyorsan szeretnék otthon lenni, s pihenni.
Várhatóan az idén megvéded a világbajnoki címed?
- A szerződésemben benne van az idén még egy címvédés, ami még nem tudom, hogy mikor lesz.