A félnehézsúly uralkodója hamarosan megkezdi felkészülését, és készen áll megmérkőzni Antonio Tarverrel és Bernard Hopkins-szal.
Glen Johnson tavaly decemberben megosztott pontozással legyőzte Tarvert a "Jones-verők csatájában", és bár csak az IBO világbajnoki övét birtokolja, a Ring Magazine és a szakértők elsöprő többsége szerint jelenleg ő a félnehézsúly igazi ura. A 36 esztendős jamaikai bunyós -aki Tarver ellen életében először kapott egymillió dollárnál nagyobb fellépti díjat- jelenleg hazájában pihen családjával, de mint azt a Boxingtalknak adott interjújában elárulta, hamarosan visszatér az edzőterembe.
Glen, mi a helyzet jelenleg a Tarver elleni meccsel?
Semmi sem történik. Most Jamaikán nyaralok. Telefonon egyeztetek a promóteremmel, megpróbálunk megegyezni az HBO-val egy időpontban a meccsnek.
Tarver nemrég azt nyilatkozta, hogy május 21-én vagy június 5-én csaphattok össze ismét. Ezekről hallottál?
Lehet, hogy a promóterem tud róla, de nekem nem szóltak erről. Csak annyit tudok, hogy tárgyalunk az HBO-val. Goossen (a promóter - a szerk.) talán többet tud a dátumokról, és ha úgy érzi, hogy valami van annyira fontos, hogy szóljon nekem, akkor majd megteszi, de eddig nem történt ilyesmi. (A Goossen-Tutor tájékoztatása szerint pontos dátumot még nem határoztak meg.)
Beszéltem Jeff Lacy-vel a múlt hétvégén, és megemlített téged. Azt mondta, hogy majd szeretne fellépni félnehézsúlyba és megszerezni a címedet. Szívesen megküzdenél vele?
Nos, bárki aki fellép félnehézsúlyba és szeretne bokszolni, azzal megküzdök, ha anyagilag is megéri. Tudod, hogy ez a stílusom, és ezt fogom folytatni karrierem végéig. Nem nehéz elérni engem, csak mondd meg mikor és hol, és én ott leszek.
Egyre többen emlegetnek. Már Bernard Hopkins is beszélt egy esetleges visszavágóról... (1997-ben Hopkins TKO-val legyőzte Johnson középsúlyban - a szerk.)
A Hopkins meccs lenne a legfontosabb számomra Tarver után. Ez lenne a legnagyobb és legfontosabb nekem. Szívesen felfedezném azt az utat, de most az Tarver meccsre és az HBO-val való megegyezésre koncentrálok.
Említetted, hogy Jamaikán vagy, hogy érzed magad?
Egy mini-vakáción vagyok, nagyon élvezem, de hamarosan visszatérek az USA-ba és megkezdem az edzéseket. Ez volt karrierem leghosszabb pihenése, úgyhogy próbálom élvezni. De hamarosan biztos visszatérek, mert nem vagyok az a láblógató típus. Többet hízom, mint amennyit szeretnék. Hozzászoktam, hogy mindig ugyanaz a súlyom, mert minden nap edzem. Most, hogy pihentem pár hónapot, felszedtem egy-két fontot, amit nem szívesen látok.
Vágysz már vissza a ringbe?
Méginkább vágyom vissza az edzőterembe, elkezdeni az edzésemet. De vágyom vissza a ringbe is.
A stratégiád gyakorlatilag ugyanaz volt Roy Jones Jr. és Antonio Tarver ellen, mindkettejüket bedaráltad és ez előnyödre vált. Tekintettel a sikerre, ezt a taktikát fogod alkalmazni a jövőben is, függetlenül az ellenféltől?
Alkalmazkodó bokszoló vagyok. Van egy elképzelésem, ha ez nem működik, akkor átváltok a B, C vagy D tervre. Ha az egyik működik, akkor nem változtatok, de ha már nem működik, akkor váltok a következőre, aztán ha szükség van rá, akkor a harmadikra. Minden meccsemre három különböző taktikával készülök.