Interjúk

Ifj. Perutek: "Itt az ideje kesztyűt húzni!"

Ifj. Perutek:
Amikor először hallottam Perutól ezt az ötletet megmondom őszintén azt tanácsoltam neki, hogy semmiképpen se tegye, de nem hallgatott rám és azóta még többet edz!
Nos hölgyeim és Uraim a Küzdőtér magazin főszerkesztőjét, avagy az Eurosport szakértőjét hamarosan hivatásos mérkőzésen is láthatjuk.

Ezt az egészet mikor találtad ki?

- Régi vágyam volt már ez és több edzőnél is voltam bokszedzésen. Kiss Zoltán, Szűcs Lászlóval tanítgatott és Veres mesterhez is lejártam. Előtte még Szántó Öcsi bácsi is vezényelt nekem két-három edzést, de az imént említett termekbe, edzőkhöz nem a meccs miatt jártam le. Én mindig megpróbáltam az álmaimat megvalósítani. Egész életemben ezen dolgoztam és ezt próbáltam szem előtt tartani. 14 évig birkóztam és utána jött öt lusta év, minek köszönhetően több, mint húsz kilót szedtem fel. Mostanra ez már lement, ami nagyon kemény munka eredménye.

Attól még, hogy lefogytál nem vagy sanszos jó bunyósnak!

- Ez igaz, de Petrányi Zoltán minden edzésen szívvel, lélekkel velem van, és nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Nincs kivételezés, nagyon meghajt, és úgy érzem itt az idő bejelenti, hogy megvalósítom gyerekkori álmomat és profi bokszoló leszek néhány mérkőzés erejéig.

Perutek János

Mikorra várhatjuk a bemutatkozást?

- Ezt mindenképpen Csepire bízom, de reményeim szerint lehetőséget fogok kapni az első találkozóra valamikor a tavasz közepe tájékán, aztán, ha az Úr is úgy akarja kedvenc együttesem a Replika egyik fesztiválján is csinálunk egy meccset. Most viszont az első lépcső az orvosi papírok, majd az igazolásom/licence beszerzése. Jövő héten kezdek el majd orvosokhoz járkálni, hogy minél előbb túl legyek ezen.

Hallgatom, ahogy beszélsz. Ennyire komolyan gondolod ezt?

- Komolyan?! Komolyság nélkül mi értelem lenne ennek az egésznek? Én ezzel csak magamnak akarok bizonyítani, hogy képes vagyok erre is. A munkámhoz elengedhetetlennek tartom a profi mérkőzést. Erről beszélek és írok. Át szeretném érezni az egészet! Itt az ideje kesztyűt húzni.

Perutek János

Ez nagyon dicséretes, de mi lesz, ha balul sül el a dolog? Tételezzük fel kiütnek az első menetben!

- Nem hiszem, hogy ez előfordulhat. Van edzőm és egyben ő lesz a menedzserem is. Tudni fogja, hogy mi a pálya (nevet) Persze ez nem azt jelenti, hogy nem üthetnének ki, csak van egy bökkenő! Én akarok valakit kiütni az első menetben és szerintem ezt annyira akarom, hogy bárki álljon majd előttem, nem fog sikerülni neki győzelem ellenem.

Hány mérkőzésről van szó?

- Mondtam kettő-három és utána ki tudja. Lehet, folytatom tovább. Minden álmom, hogy egy nagy gálán lépjek ringbe. Nem érdekel az sem, ha én vagyok az első meccs. Remélem a kapcsolataimat most ki tudom használni e téren is, és sikerül majd bekerülnöm egy komolyabb hazai gála programjába.

Perutek János

Sok élvonalbéli bunyóssal készülsz Petrányi Zolinál. Ők mit szólnak a tervedhez?

- Tudnak róla és támogatnak. Amiért nagyon hálás vagyok nekik. Rajkai Adriánnal kifejezetten jókat beszélgetünk és edzünk együtt, de szimpatikus mindenki, aki hozzánk jár. Emiatt is örülök, hogy ide kerültem.

Nem is tudom mit mondjak most neked, mert őrültnek tartalak, de mindenképpen értékelem, hogy ennyire sokoldalúan kipróbáltad magad a bokszban! Nagy kalappal!

- Lehet, hogy őrült vagyok, de remélem, hogy ez a dolog hozzájárul majd ahhoz, hogy őrült jó bokszkommentátor legyek.

Ifj. Perutek János nem egy hétköznapi ember. Sok mindenben kipróbálta már magát a profi ökölvívás berkein belül, de a Küzdőtér és az Eurosport jelenti számára a szívből jövő munkát és mindent megtesz annak érdekében, hogy ezeket a feladatokat minél jobban ellássa. Perut hamarosan edzés közben is meglátogatjuk, addig is jó felkészülést kíván neki a profibox.hu csapata!

Fight.hu

Partnereink

Partnereink