Szeptember 10-én Debrecenben lép ismét kötelek közé a Felix-Promotion cirkálósúlyú öklözője, Rubin Olivér. A korábbi nehézsúlyú Magyar-bajnok felkészüléséről és a távlati céljairól mesélt honlapunknak.
Szeptember 10-én te is bokszolsz a debreceni gálán. Mit tudsz a következő összecsapásodról?
- Ha minden igaz, akkor felhozó meccs lesz. Az ellenfél kilétét sajnos még nem tudom. Vagy négy, vagy hat menetre tervezett mérkőzés vár rám. Ez a gála programjától függ, ugyanis tizenegy pár lesz a rendezvényen, ami garantálja, hosszú este elé nézünk. Mindenesetre remélem, hat menetet bokszolhatok.
Mióta készülsz a mostani találkozódra?
- Lényegében az egész nyáron készültem rá. Június 11-én volt a legutolsó meccsem. Ezt követően két-három hetet pihentem, aztán elkezdtem edzeni. Így a mérkőzés napán héthetes felkészülés áll majd mögöttem.
Hogy érzed magad a jelenlegi súlycsoportodban, a cirkálósúlyban?
- Elég könnyű volt átállnom a nehézsúlyból a cirkálóba, mert az utolsó meccsemet nehézben már 94 kiló környékén vívtam. Az többek között az alkati adottságomnak is köszönhető, hogy a bokszmozgás által egyre inkább lefogytam. Tulajdonképpen semmilyen erőfeszítést nem igényel, hogy hozzam a 90,7 kilót a címmeccseken. A felhozó mérkőzéseken pedig maradhatok 92-93 kiló. Most is annyi vagyok. Igazából nem nagyon kell fogyasztanom.
Korábban arról lehetett hallani, hogy ősszel valószínűleg már vívsz egy kisvilágbajnoki címmérkőzést. Mit lehet most erről tudni?
- Tudomásom szerint ez a meccs létre fog jönni, ha nem is ősszel, de a tél elején már biztosan. Azt az ígéretet kaptam a menedzseremtől, hogy az év végéig mindenképpen összehoz nekem egy címmérkőzést.
Hogy érzed, készen állsz-e már egy ilyen kaliberű mérkőzésre?
- Ezért dolgozunk napról napra. Úgy érzem, hogy egyre közelebb kerülünk ennek a célnak megvalósításához. Lassan szerintem elérem azt a szintet, ami kell egy ilyen rangú címmérkőzéshez.
Mik a távlati céljaid cirkálósúlyban?
- Minél magasabb címekért bokszolhassak. Minden bokszoló a maximális célokat tűzi ki magának. Legalábbis én ilyen vagyok, s a barátaim is. Szeretnék címmérkőzéseket bokszolni, s nagyon boldog lennék, ha sikerülne fokról fokra felépíteni a karrieremet.
Nemrég átjöttél Klein Csabához edzeni. Hogy érzed, mennyiben változtak meg az edzéseid?
- Az a helyzet, hogy ő más szemszögből közelíti meg a dolgokat. Lényegében nem volt semmi problémám az előző edzőmmel, ifj. Füzesy Zoltánnal se, de úgy éreztem, hogy az egy hosszú házasság volt. Négy év alatt túlságosan összeszoktunk, és kellett egy kis frissítés. Igazából ugyanazokat a hibákat észrevette Klein Csaba is, amiket korábban Füzesy Zoltán is, csak Klein Csaba más szemszögből közelíti meg ezeket. Egyelőre úgy tűnik, hogy ez jobban működik.
Mit szólsz hozzá, hogy szombat este a korábbi címedért, a nehézsúlyú Magyar-bajnoki címért összecsap Petrányi Zoltán és Kovács Károly?
- A Profibox.hu-n már olvastam erről a mérkőzésről. Kovács Károlynak még a mérkőzéseit nem láttam, ezért nem tudom, hogy milyen bokszoló. Petrányi Zolit viszont ismerem. Igazából sok sikert kívánok neki. Remélem, hogy sikerül ismét Magyar-bajnoknak lennie.