Szombaton este Miló Viktória második győztes meccsét vívta a Csábi Bettinától elszenvedett szeptember fiaskó után.
Ezúttal a számára jól ismert Insperger Gabriella állta az útját. A WIBF-GBU világbajnoka harmadszorra is pontozással diadalmaskodott romániai ellenfelével szemben.
"Jó meccs volt" - kezdte az értékelést Viki. - "Igazából csak azért bokszoltam ennyi menetszámot, mert sérült volt a lábam és a vállam. A ringben úgy éreztem, hogy ez nem hátrány. Egyszer-kétszer éreztem csak a balegyenesektől a vállamat, de különösebben nem okozott problémát. Szerintem ez egy jó meccs volt. Talán Gabi egy kicsit enervált volt, ami talán annak is köszönhető volt, hogy már kétszer bokszoltunk egymás ellen és ezáltal hiányzott belőle az önbizalom. Viszont Gabi sokat erősödött az utóbbi időben. Ez látszik is a mérlegén, hiszen az utóbbi időben négy mérkőzése volt, és abból hármat KO-val nyert. Úgyhogy ezt az ütésein is éreztem. Ezenkívül sokkal zártabban bokszolt, mint eddig."
Mennyire komoly ez a sérülés?
- Az MRI eredmény szerint az ízületi top átszakadt és egy kis porc levált. A mérkőzést megelőző szombaton még úgy volt, lehet, hogy nem bokszolok, mert annyira bedagadt a lábam: nem bírtam járni. A meccs hetében kedden négy-öt fecskendővel leszívtak belőle. A mérkőzés előtt már nem futottam, de ugyanúgy edzettem annak ellenére, hogy ez megtörtént a lábammal. A meccs után az orvos megvizsgált és engedélyezte, hogy jövő kedden Nyíregyházán ringbe lépjek.
Mikor jöhet a következő világbajnoki címvédés számodra?
- Februárban úgy néz ki, hogy saját súlyomban címet védek.
Van-e már elképzelés, hogy ki ellen?
- Ez nem az én feladatom eldönteni. Van egy nagyon jó promoterem, a Félix és egy jó menedzserem, a Lajos, akik ketten összedugják a fejüket és a világszövetség beleegyezésével eldöntik, hogy ki ellen húzhatok kesztyűt.
Korábban már említetted a médiában, hogy egyszer szeretnél megküzdeni a légsúlyú WIBF bajnokkal, Regina Halmich-al. Látsz-e arra esélyt, hogy valamikor esetleg címegyesítő mérkőzést vív vele?
- Én azt mondom, hogy igen. Többször volt már megkeresés az ügyben. Mentek az alkudozások, de még nem tudtunk megállapodni, de tervbe vettük, hogy valamikor majd. Január 15-én ő egy dominikai lánnyal bokszol. Utána valószínűleg három-négy hónap múlva lesz neki a következő mérkőzése. Úgyhogy lehetségesnek tartom, hogy a februári meccsem után ő következik, de erről is majd Félix fog dönteni.
Köszönöm szépen az interjút, és sok sikert kívánok a következő mérkőzéseidhez!