Nagy János szombat egyhangú pontozással megvédte az IBC nagypehelysúlyú világbajnoki címét a bolgár Tontcho Tontchev ellen. Kiválóságunk a következőképpen értékelte az összecsapást honlapunknak adott interjújában.
- Úgy éreztem, hogy végig én irányítottam a mérkőzést.. Szerencsére mint fizikálisan, mint szakmailag nagyon jól fel voltam készülve az összecsapásra, és tényleg a saját bunyómat tudtam ráerőltetni az ellenfelemre, aminek meg lett az eredménye. Végülis ha jól emlékszem, akkor egy vagy két menet ment el a tizenkettőből.
Meglepődtél-e azon, hogy szinte minden menetben meg tudtad verni Tonchevet?
- Ez egy kicsit az elején volt meglepő. Szerencsére a hatodik menetnél éreztem, hogy megvan a mérkőzés, mert tudtam, hogy van még hat menet, de annyira egyértelműen én domináltam a menetekben, annyira az volt a szorítóban, amit én akartam, s annyira élveztem a mérkőzést, hogy nem lehetett kétség afelől, hogy ezt a mérkőzést megnyerem. Egyedül arra kellett utána figyelnem, hogy nehogy esetleg bekapjak egy olyan ütést, amivel a padlón végzem. Végig figyeltem, így ilyen ütésre nem volt esélye.
Mennyire törekedtél a meccsen a kiütésre?
- Nem mentem arra, hogy kiüssem. Amikor ott volt a lehetőség, akkor megpróbáltam élni vele. Amikor pedig láttam, hogy nem sikerül, akkor úgy gondoltam, hogy inkább megpróbálom beosztani az erőmet, hiszen tudtam, hogy utána még vannak menetek.
Chacónhoz képest milyen bokszolónak tartod a bolgárt, így most a mérkőzést követően?
- Ezt nagyon nehéz megítélni. Ha azt nézzük, hogy a 96-os olimpián Chacón harmadik, míg Tontchev második lett, de viszont egy afrikai (Daniel Attah - a szerk.), akit én az olimpián az előselejtezőben legyőztem, profiként megverte Tontchevet. Ebből is látszik, hogy gyakorlatilag a boksz ennyire kiszámíthatatlan. Teljesen más stílusban bokszol a két bunyós, hiszen úgy gondolom, hogy Chacón erőszakosabb volt, míg Tontchev inkább tényleg technikásabb.
A mostani győzelmeddel szinte egyre biztosabbá vált, hogy legközelebb Jorge Barriosszal bokszolhatsz. Várod már lelkiekben a találkozót?
- Erre még nem gondolok. Igazából a szemem előtt ez a mérkőzés lobogott eddig. Ezeken kellett túl lennem győztesen, s utána lehet a jövőn gondolkodni. Most van tizenegy nap pihenőm, s most csak ezzel szeretnék foglalkozni. Minden boksszal kapcsolatos dologgal csak a pihenés után foglalkozok.