Interjúk

Oleg Maskaev-interjú

Oleg Maskaev-interjú
A WBC hivatalos nehézsúlyú kihívója, Oleg Maskaev, az augusztus 12-ei, Hasim Rahman elleni világbajnoki címmérkőzéséről nyilatkozott.
Mint az olvasóink előtt bizonyára ismertes, augusztus 12-én összecsap egymással az utolsó amerikai nehézsúlyú bajnok, Hasim Rahman, és hivatalos kihívója, a kazah Oleg Maskaev. A két nagy ütőerejű bunyós meccsének külön pikantériája, hogy Rahman és Maskaev egyszer már összecsaptak egymással, és azon a hét esztendővel ezelőtti meccsen Oleg a szó szoros értelmében kiütötte Hasimot a ringből. Furcsa módon, azóta Rahman már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát, és jelenleg is ő a legelismertebb szervezet, a WBC nehézsúlyú bajnoka, míg akkori legyőzője kis híján eltűnt a süllyesztőben, mikor Kirik Johnsontól, Lance Whitakertől, majd Corey Sanderstől is vereséget szenvedett. Ezután viszont Oleg újra formába lendült; sorozatban kilenc mérkőzését is megnyerte, majd tavaly novemberben simán verte Sinan Samil Samot, és megszerezte a WBC hivatalos kihívói státuszát.

A Rahman-Maskaev összecsapásra augusztus 12-én, a vegasi Thomas & Mack Centerben kerül sor, és ekkor eldől, hogy a 37 esztendős, többször is leírt Olegnek sikerül-e felülnie a világ trónjára, és véglegesen bebizonyítja-e azt, amivel a szakértők már évek óta rémisztgetik az amerikai szurkolókat; hogy az ex-szovjet nehézsúlyúak totálisan átveszik az uralmat a profi ökölvívás legnépszerűbb súlycsoportja felett.

Maskaevvel a Boxingtalk munkatársa beszélgetett.

Mi a véleményed arról, hogy végre létrejön a Hasim Rahman elleni visszavágó?

- Őszintén szólva nem foglalkozom vele, addig még van időm, most már minden csak a felkészüléstől függ. Először is jó formában kell lennem, ezenkívül az edzőmnek és nekem ki kell találni, hogy mit kell csinálnunk. Le kell ülnünk, és meg kell néznünk a felvételeket. Megvan Rahman összes mérkőzésének felvétele, szóval le kell ülnünk, és meg kell beszélnünk a tervet, amit augusztus 12-én végrehajtunk.

Mi a véleményed Rahman, James Toney elleni teljesítményéről? Gondolod, hogy fejlődött, mióta először összecsaptatok?

- Erre nem könnyű válaszolni. Az egy nagyon szoros, "melós" meccs volt, tizenkét meneten keresztül. Szerintem Rahman jobb volt, de nem egyszerű összehasonlítani, amíg nem lépek ringbe ellene.

A Rahman elleni győzelmedet követően elég döcögős lett az utad. Pályafutásod mélypontja a Corey Sanders elleni meccs volt. Hogy voltál képes felülemelkedni ezeken a vereségeken, és eljutni ebbe a pozícióba?

- Az történt, hogy elvesztettem az önbizalmamat. Amikor a kanadai bajnok, Kirk Johnson ellen bunyóztam, kis híján kiütöttem őt. A ringsarkam azt mondta, hogy végezzem ki, ezért a túlzott magabiztosság miatt kiestem a meccstervemből, megpróbáltam lerohanni; ez volt az oka, hogy elkaptak. Ettől a mérkőzéstől kezdve oda lett a magabiztosságom, és elvesztettem néhány meccset, amit nem kellett volna. Időbe tellett, amíg felépítettem egy új csapatot. Promóteremről, Dennis Rappaportról, és menedzsereimről, Fred és Victor Reily-ról beszélek. Az új csapatommal sorozatban tíz meccset nyertem, ebből nyolcat TKO-val. Sok ember azt mondta, hogy jobban teljesítek, mint valaha, így visszatért az önbizalmam is. Mindig harcolni akarok, mindig a győzelemre törekszem.

Az első Rahman elleni meccset KO-val nyerted. Ezt akarod megismételni?

- Nem tudom, mi fog történni. Ez biztosan más meccs lesz, szerintem tanult az első mérkőzésből. Más idő, más mérkőzés. Meg fog próbálni kiütni, ahogy én is idő előtt be akarom fejezni. Nagy meccs lesz, ahol a jobb fog nyerni, és viszi haza a világbajnoki címet. Egyetlen bajnok lesz, és az én leszek.

Tudom, hogy ez nem a te dolgod, de mi a véleményed arról, hogy olyan helyzetben bunyózol Rahmannal, amikor ő az utolsó talpon levő amerikai nehézsúlyú bajnok?

- Ez a realitás. Klitschko és Valuev nagy, magas, erőteljes bunyósok, és ugyanez elmondható Liakhovich-ról is. Eljött az ő idejük, és most mindannyian bajnokok.

Ez azt jeleni, hogy eljött a te időd is?

- Majd meglátjuk; a szurkolók ítélik meg, hogy mikor jött el az én időm.

Szerinted Rahmannak kellett volna megnyernie a James Toney elleni meccset, vagy a döntetlen volt az igazságos eredmény?

- Szerintem Rahman tisztán megnyerte a meccset, nem tudom, hogy adhatta két pontozó is 114-114-re. Valami nem stimmelt ott, elég nehéz volt elhinnem.

Mérkőzésszerveződ, Dennis Rappaport azt mondta nekem, hogy kérni fogja, hogy nagyobb helyet hagyjanak üresen a ring mellett, nehogy megsérüljön valaki, amikor ismételten kiütöd a ringből Rahmant. Egyetértesz a promótereddel?

- A promóteremnek megvan a saját véleménye, ahogy nekem is, de megbízom benne, száz százalékig elhiszem, hogy minden helyes amit ő mond, vagy tesz.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink