Interjúk

Rajtam nem múlik Csonttörő visszatérése!

Rajtam nem múlik Csonttörő visszatérése!
A monokli.com kérésére Rácz Félix értékelte a Pro-Box Promotion pápai debütáló rendezvényét, de az egykori ökölvívó menedzser reagált a Popovics Tamás és Nagy János részéről feléje érkező kritikákra is.
- Gratuláló sms-t küldtem Sasvári Tamásnak és Megyesi Heninek is. Mondhatni, ez volt a vizsgamunkájuk, amit nálam megtanultak, azt most jól kamatoztatták, hiszen ugyanazokat a kapcsolatokat, partnereket használták. Jól sikerült rendezvénynek tartom a pápai bemutatkozásukat, persze, voltak problémáik, Miló Viki esetére gondolok, de pályafutásom során nekem sem volt egyetlen olyan gálám, amely gond nélkül lement volna. Gratulálok a szervezőknek, ami jó, azt el kell ismerni! - kezdte a beszélgetést Rácz Félix.

- Említette Miló Viktóriát, akinek, miután szlovák vetélytársa a helyszínen lemondta a mérkőzést, csak az utolsó pillanatban tudtak ellenfelet keríteni. Önnél előfordulhatott volna ilyen eset?

- Most okoskodhatnék, hogy meg tudtam volna oldani a helyzetet, de az nagyon furcsán venné ki magát, és nem is biztos, hogy igaz lenne. Ilyen szituációval még nem találkoztam, de úgy gondolom, mindenre van megoldás. A Pro-Box még az út elején jár, nincs akkora tekintélyük, tapasztalatuk, de már az dicséretes, hogy megtalálták a megoldást, s így nem maradt el Miló meccse.

- Lépjünk tovább. Hóhér igen furcsán festett, komoly bokasérülése után láthatóan súlyfelesleggel küszködött, s formája sem emlékeztetett egy viszonylag magasan jegyzett bunyóséra. Ön szerint nem volt rizikós ringbe engedni ilyen állapotban?

- Hóhér a kedvenc ökölvívóim közé tartozott, mindig lehetett rá számítani, biztos teljesítményt nyújtott. A Pro-Box tudta, hogy ebben az állapotban sem okozhat neki gondot a német fiú. Nagy Józsi ranglistán elért pozícióját és anyagi helyzetét tekintve, az istállónak be kellett vállalni ezt a mérkőzést. Nálam azért nem volt pocakja, tisztáztuk a határokat, de előbb-utóbb a Pro-Box is rá fog jönni, hol vannak azok a pontok, ahol kordában lehet tartani a versenyzőket.

- Kovács Attila éppen az ellentéte volt Hóhérnak, hosszú kihagyás után is pengeéles bunyót mutatott be, formáját látva, talán kicsit óvatosnak tűnt a Pro-Box, amiért nem vállalt be számára egy címmeccset.

- Elfogultság nélkül mondom, Magyarországon jelenleg két klasszis ökölvívó van, az egyik Erdei Zsolt, a másik Kovács Attila. Attilától kiemelkedő teljesítményre lehet számítani a jövőben, számomra egyáltalán nem lenne meglepetés, ha a legmagasabb szinten is meccseket hozna, ő a kategória abszolút krémjéhez tartozik.

- A gála főmérkőzését Popovics Tamás és Papp László vívta, hogyan értékelné ütközetüket, kit látott jobbnak?

- A mérkőzés után gratuláló sms-t küldtem Papp Lászlónak, bár elvesztette a meccset, a realitást nézve Popovics jogosan nyert, de nálam Laci az erkölcsi győztes. A találkozó előtt Popovics volt a toronymagas favorit, sokkal több meccset vívott, több ideje volt felkészülni, mégis csak egy ponttal tudta legyőzni Lacit. A teljes interjú >>>

Fight.hu

Partnereink

Partnereink