Interjúk

Vipera csütörtöktől már Conway-re hangol

Vipera csütörtöktől már Conway-re hangol
Kovács "Vipera" Attila szombat este folytatta jól bevált szokását, hogy idő előtt befejezi a találkozóit. Ezúttal a lengyel Marcin Piatkowski volt az áldozat. Attila a mérkőzés után nyilatkozott honlapunknak.
Hogyan értékelnéd ezt a látványos végkimenetelű összecsapást?

- Nagyon örülök, hogy ezt a mérkőzést is sikerült hoznom. Ugyanúgy készültem erre a találkozómra, mint eddig. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor várhatóan világbajnoki címmérkőzést fogok bokszolni legközelebb. A felkészülésemet úgy terveztük, hogy most két-három napot pihenek, s utána folytatom a felkészülést a nagy mérkőzésre. A mostani srác nem lepett meg. Végülis azt hozta, amire számítottam. Két videofelvételt láttam róla, melyen nagyon zárt és ügyes bokszolónak tűnt, akinek jó ütéskombinációi vannak, viszont hála Istennek le tudtam bontani a mérkőzésen a védekezését, s így sikerült egy megrendítő erejű ütéssel eltalálnom. Aztán befejeződött a mérkőzés.

Szerintem nem túlzás kijelenteni, hogy Magyarországon az év egyik legnagyobb KO-ja volt ez. Hogy látod?

- Nem tudom. Remélem, hogy az volt, s bízok benne, hogy erre emlékezni fogunk még egy darabig. Ezt most nekem vissza kell majd néznem. Én csak egy pillanatot, egy lukat láttam, s ekkor odataláltam, aztán az ellenfelem már csak elterült. Mondom, még vissza kell néznem, de remélem, hogy nem okoztam így csalódást a közönségnek, mert próbáltam játékosan bokszolni. Ő vele nem is nagyon lehetett volna máshogy bokszolni, tehát felesleges lett volna erőlködni, hiszen nagyon zártan védekezett és nehéz volt lebontani a védekezését.

Említetted az imént az esetleges világbajnoki címmérkőzést. A Profibox.Hu-n meg is jelent, hogy te lettél az IBO-bajnok Steve Conway hivatalos kihívója. Mi a véleményed az angol versenyzőről?

- Elég ügyes bokszoló, balkezes, fordított alapállású, s megverte Kótai Misit. Ez egy elég nagy fegyvertény, de megígérem, hogy felkészülök becsülettel, tisztességesen, s győzni megyek a ringbe ellene is. Nem becsülöm le őt.

Hogy látod, mik azok a dolgok, amikben veszélyes Conway?

- Minden ellenfélnek vannak veszélyes mozdulatai, veszélyes ütései, de konkrétan Conwaynál az az egyetlenegy dolog, amit észrevettem, hogy ha őt engedik bokszolni, hagyják, hogy kontrázzon, akkor tud jól bokszolni. Viszont ha nem engedik kibontakozni, akkor nem. S én nem fogom engedni őt bokszolni.

A mostani felkészülés során próbáltatok már az angolra is hangolódni, vagy csak kifejezetten a lengyel srácra készültetek?

- Nem készültünk még arra a meccsre. Mi a mostani ellenfélre, Marcin Piatkowskira készültünk. Nem készültünk kifejezetten a Conway elleni meccsre, ugyan benne van a felkészülési ciklusban, de konkrétan erre a srácra készültünk. Próbáltam ütéskombinációkat kezdeményezni jobb kézzel, hiszen Conway fordított alapállású, s nyitott, ezért igyekeztem a sok szúró jobbegyenest erőltetni.

Most hat menetet bokszoltál. Ez jó a felkészülés szempontjából?

- Szerintem jó volt, nem fáradtam el. Szóval jól viseltem.

Mi lesz a következő napok programja?

- Most három nap pihenő következik. Szerdán elmegyek egyet kocogni. Csütörtökön már megyek az erőnléti edzőmhöz, Nagy Sándorhoz, s kezdjük a felkészülést. Úgyhogy edzés, edzés és edzés szerepel továbbra is a programomban.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink