Zöld Ferenc-interjú
A szombati összecsapás előtt kérdeztük az eddig veretlen bunyósunkat, milyen formában érzi magát, hogy sikerült a felkészülése.
Mivel telt a derbi előtti utolsó hét?
- Most már a pörgetésen volt a főszerep, iskoláztam, árnyékoltam, de másfél órát így is kitettek az edzések.
Szombaton meccselsz, tudod már ki lesz az ellenfeled?
- A nevét nem tudom, de az edzőm, Deél István azt mondta, egy olyan szlovák sráccal fogok bokszolni, akinek a bátyját már legyőztem. Testvérbosszúra készül a fiú, de ez nem fog neki sikerülni!
Lezárult a hosszúra nyúlt felkészülés, milyen formában vagy?
- Nem baj, hogy kicsit hosszabb lett a vártnál, sokkal jobb formában vagyok. Felpörgettük a tempót, teljesen ki vagyok élesítve.
Valami különleges taktika, technika?
- Marad minden, de egy-két ritmusváltással meg akarom lepni ellenfelemet. Mivel ez az első hatmenetes meccsem, óvatosan kezdek, az első menetekben a puhatolózásé lesz a főszerep. Szeretnék vívóstílusban bokszolni, és hármas-négyes ütéskombinációkkal operálni.
Mostanában nagyon jól mennek a testütések, továbbra is szorgalmazod őket?
- Persze, sőt, az amatőrből újra elővett testre indított jobbegyenest is ki akarom próbálni, ez mindig kemény fegyverem volt.
Fejben mennyire készültél fel hatodik összecsapásodra?
- Rendben vagyok, tökéletesen kipihentnek érzem magam. Most még nem sokat foglalkozom a meccsel, elég annyi, hogy egy szlovákkal fogok bokszolni, a többi úgy is kiderül a ringben. Elvégeztem a munkámat, ami rajtam múlott megtettem, várom a meccset!
Hogy áll a súlyod, hiszen 65 kilóról szoktál fogyasztani, ami nem kevés a 61, 3-es súlyhatárhoz képest.
- A súlyom rendben, tegnap már negyven dekával benne voltam, így vacsorázni is tudtam. Azt hozzátenném, most nem 61,3-re kellett fogyasztanom, szombaton 63 kiló lesz a súlyhatár. Ez már a kisváltósúly, de hivatalosan könnyűsúlyban öklözünk majd.
Tervezed esetleg, hogy egy kategóriával fentebb mész, vagy ez csak egy egyszeri alkalom?
- Amíg tudom hozni a könnyűsúlyt, addig itt tervezem a bunyót, de ha gondot okoz a fogyasztás, akkor fentebb fogok lépni egy súlycsoportot.
Mikor indultok Bajára?
- Pénteken délután még edzünk egyet, majd szombat 9 órakor indulunk a meccs helyszínére. Azt hiszem, az én összecsapásom a gála végén kap majd helyet, de Turgonyi Bálintnak is lesz meccse.
Azt meg sem kérdezem, mit vársz a meccstől.
- Egyértelmű, győzni megyek!