Hírek

A megzavarodott Gevor nem érti

A megzavarodott Gevor nem érti
Balhés meccs volt a Stieglitz - Gevor összecsapás, de a vesztes fél nem érti, hogy mi miért történt.
Balhésra sikeredett a szombat esti Robert Stieglitz – Khoren Gevor nagyközépsúlyú WBO bajnoki címmérkőzés, melyet a német címvédő úgy nyert meg, hogy a 10. menetben Manfred Küchler ringbíró leléptette az örmény kihívót. Ezt követően Gevor megütötte Küchlert, ami – bár tényleg érték méltánytalanságok a mérkőzésvezető részéről – kirívóan sportszerűtlen cselekedet volt.

„Az érzelmeim átvették felettem az irányítást” – mondta már lehiggadva Gevor. „Ilyen még soha nem történt velem, és nem is szabadott volna megtörténnie. Bocsánatot kértem Küchler úrtól, mert nem szabadott volna így reagálnom. Mindazonáltal azt is elmondtam neki, hogy nem tudom megérteni, miért engem zárt ki a küzdelemből. Robert és én összefejeltünk, aztán ő lefogott, és együtt elestünk.”

„Nem történt szabálytalanság a részemről, és azt gondolom, hogy aki megnézte a televíziós visszajátszásokat, meg tudja erősíteni ezt. Nem fejeltem le Robertet a padlón. Vannak, akik ezt állítják, de ez nem igaz. Mindazonáltal nem kellett volna elvesztenem a fejem. Nagyon sajnálom.”

Tény, hogy Küchler rosszul ítélte meg a mérkőzés befejezéséhez vezető eseménysort, ám úgy tűnt, hogy már a kérdéses szituáció előtt begőzölt Gevor, egyre rosszabbul viselte a mérkőzés számára kedvezőtlen alakulását. Az örmény menedzsere, Peter Schulze reméli, hogy Gevor nem kap „életre szóló eltiltást”, és akik a meccs után ezt követelték, belátják, hogy őket is csak elragadta a hév, mint az ökölvívót a ringben.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink