Manapság egyre több bokszmérkőzés megrendezése kerül veszélybe a használható kesztyűk körül kialakult vita miatt, így van ez most az augusztusi Arthur Abraham - Edison Miranda IBF középsúlyú világbajnoki címmeccs kapcsán is.
A Sauerland istállót erősítő, örmény színekben bunyózó, veretlen Abrahamnak (21-0, 17 KO) alaposan fel kell kötnie a gatyát az augusztus 26-i mérkőzésére, hiszen minden bizonnyal karrierje eddigi legveszélyesebb ellenfelével kell farkassszemet néznie. A kolumbiai Edison "Pantera" Mirandának (26-0, 23 KO) ugyan ez lesz az első világbajnoki mérkőzése, de sokan őt tartják a középsúly legnagyobb ígéretének, ráadásul utolsó mérkőzésén meggyőző TKO-sikert aratott a sziklakemény brit Howard Eastman ellen, akit Abraham csak pontozással tudott legyűrni egy kissé izzadtságszagú mérkőzésen.
A meccset ugyan már bejelentették, de a felek a mai napig nem tudtak megegyezni a kesztyűkről. Az utóbbi időben több mérkőzésen, például a Pacquiao-Morales visszavágó mérkőzésen is téma volt a használható kesztyűk fajtája, mivel az eltérő gyártók kesztyűi eltérő tulajdonságokkal bírnak, így különbözőképpen befolyásolják például az ütőerőt.
A vita most is erről szól, mivel Abrahamék nem hajlandóak beleegyezni a nagyobb ütőerejű bunyósoknak kedvező Reyes márkájú kesztyűk használatába, hanem ragaszkodnak az Everlast termékeinek használatához. Abba sem mennek bele, hogy a két bunyós eltérő típusú kesztyűt használjon, és Miranda szerint erre jó oka van az örménynek:
"A Reyes kesztyűk kényelmesebbek és jobban illeszkednek a kezemhez. Ha azt hiszi, hogy le tud győzni és ki tud ütni, akkor hagynia kéne, hogy mindketten olyan kesztyűt viseljünk, amilyet akarunk, és persze engedélyezett. Nyilvánvalóan tudja, hogy ki az erősebb, és fél az ütőerőmtől."
"Most, hogy látta, milyen erős vagyok, megijedt. Állítólag ő is keményeket üt. Ha ez igaz, akkor csak annyit mondok neki, hogy fogja be és vegye fel a Reyes kesztyűket, vagy amilyet akar, és hagyja, hogy én a Reyes kesztyűket használjam." - utalt Miranda az Eastman felett aratott sikerére.