Alvarez megbosszúlhatja testvérét
Ez a kihívó nem más, mint a súlycsoport WBA világelsője, az amerikai Austin Trout (22-0). A kihívás pikantériája, hogy Trout a betöltetlen övet – idén februárban - pont „Canelo” bátyja, Rigoberto Alvarez (26-3) ellen gyűjtötte be, szintén sima pontozással.
„Nézzék, tudom, hogy nekem be kell bizonyítanom a boxrajongóknak, hogy igazi bajnok vagyok” – mondta az amerikai. „Nem foglalkozok azzal, hogy mindenáron megőrizzem a makulátlan rekordomat, csak az érdekel, hogy a szurkolók olyan küzdelmeket lássanak, amilyeneket szereznének látni.”
„Van néhány név a listán, akikkel szeretnék megküzdeni. Saul Alvarez egyértelműen az egyik ilyen név. Korábban azt mondta, hogy meg akarja torolni testvére vereségét. Beleegyeztem ebbe, még mielőtt a WBC bajnoka lett volna, úgyhogy ez nem az ő bajnokká válásáról szól.” – folytatta. „Ő egyébként egy kedves fickó, tisztelem, mert ugyanúgy gondolkodik a bokszról, mint én. Most mindkettőnknek van egy öve. Még nem bokszolt olyan jó bunyóssal, mint amilyen én vagyok, úgyhogy ez egy remek harc lenne.”