A nagy szájáról ismert, ám az év elején váratlan vereséget szenvedő Jorge Arce vasárnap ismét ringbe lépett, akárcsak a WBC kislégsúlyú bajnoka, Edgar Sosa, aki másodszor készült megvédeni trófeáját.
A nagy szájáról és a különleges bevonulásairól ismert Jorge Arce áprilisban már a harmadik súlycsoportjában készült világbajnoki címet szerezni, ám honfitársától, a szintén mexikói Christian Mijarestől sima pontozásos vereséget szenvedett. Arce tegnap este, a Las Vegasi Hard Rock Hotel and Casino csarnokában tért vissza, méghozzá harmatsúlyban, a 27 éves Tomas Rojas ellen.
Nem indult jól a mérkőzés a nagyszájú ökölvívó számára, Rojas ugyanis hosszabb karjait és fordított alapállását kihasználva sikeresen kibokszolta a népszerű bokszolót, és sorra nyerte a meneteket - két pontozónál az első ötöt mind elvitte. A hatodikban azonban drámai fordulatot vett a csata, egy testre mért balhorog ugyanis padlóra küldte Rojast, aki nehezen ugyan, de még fel tudott kelni, ám Arce következő rohamait már nem tudta feltartóztatni, így Joe Cortez vezetőbíró közbelépett és leállította a csatát (TKO6). Arce ezzel derekára csatolhatta a WBC harmatsúlyú latino trófeáját, ám ez a kategória aligha ideális az egykori kislégsúlyú ökölvívó számára.
A főmeccs előtt lépett ringbe Edgar Sosa, a WBC kislégsúlyú bajnoka, aki immáron a második alkalommal tette kockára trófeáját, ezúttal a korábbi világbajnoki kihívó, Lorenzo Trejo ellen. A bajnok a visszafogottabb első menetek után a találkozó középső részén kezdett igazán felpörögni, a kilencedikben pedig, egy hatékony rohama után ellenfelét védekezésképtelen helyzetbe hozta, ezért Tony Weeks vezetőbíró véget vetett a küzdelemnek (TKO9).