November 6-án, Szentesen lép kötelek közé legközelebb a Felix-Promotion két kiválósága, Nagy "Hóhér" József és Dr. Csábi Bettina! Előbbi az IBF kisvilágbajnoki címéért bokszol, ellenfele finnországból érkezik!
Mint azt Rácz Felix korábban nyilatkozta, Nagy "Hóhér" Józsefet (7-0-0; 7KO) rövid időn belül szeretné a középsúlyúak élmezőnyébe juttatni, ezért a Magyar Bajnoki cím elnyerésekor mutatott produkciója után "már" kisvilágbajnoki címmérkőzésen lép kötelek közé - hét mérkőzéssel a háta mögött! Amennyiben ezt abszolválja, ö lehet az első magyar ökölvívó, aki ilyen korán nyeri el a 4 nagy világszervezet egyikének övét, míg Koko, Erdei, és Csonttörő a 13. mérkőzésükön csatolhatták derekukra a díszes övet. Az IBF kisvilágbajnoki címért Nagynak a finn Kai Kauramaki (10-6-0; 4KO) ellen kell majd bizonyítania.
Dr. Csábi Bettina (21-0-0; 10KO) az emlékezetes Miló Viktória elleni világbajnoki mérkőzése után sem ül a babérjain és minden bizonnyal a veretlen kenyai Zarruka Fatuma (6-0-1; 2KO) ellen teszi majd kockára harmatsúlyú trónját! Csábi utolsó mérkőzésén nem csak veretlenségét őrizte meg, hanem azt is elérte, hogy a független ranglisták súlycsoportjában nr. 1-ként - nagylégsúlyban és harmatsúlyban - sorolják! Eddig ez, nemtől függetlenül, még egy magyar ökölvívónak sem sikerült.
A mérkőzéseket, mint azt már megszokhattuk, a TV2 Ring sugározza!