Egy nehezen pontozható taktikai csata és két remek előmérkőzés a mérlege a szombat esti, Las Vegasi HBO gálának.
Bernard Hopkins újabb legendával bővítette legyőzötteinek névsorát, magyar idő szerint vasárnap hajnalban ugyanis egyhangú pontozásos diadalt aratott Winky Wright fölött. Ahogy arra számítani lehetett, a két defenzív zseni összecsapása taktikus küzdelmet hozott, melyben a felek leginkább az ellenfél fegyvereinek hatástalanítására törekedtek. Ennek értelmében Wright jabjei és kombinációi sem voltak túl hatékonyak, Hopkins támadásainak többsége pedig Winky kettős fedezékén landolt. A nehezen pontozható csata kiegyenlített küzdelmet hozott az első hat menetben, ekkor talán Wright vitt el több felvonást, ám a harmadikban egy vétlen fejelés következtében felszakadt a bal szemöldöke, ami egyértelműen zavarta a későbbiekben. A rengeteg fogásból és dulakodásból a találkozó második felében inkább Hopkins jött ki jobban, ám ami a kiegyenlített ütésstatisztikák ellenére mégis több menet megnyerését jelentette, az a kevés találatból a látványosabbak elhelyezése volt. Az utolsó néhány felvonásban így elégnek bizonyult 1-2 tiszta jobbost elhelyeznie, s ezek a valóban látványosabb találatok a végeredmény szerint meggyőzték a pontozókat. A három ítész egyhangúan a Hóhért látta jobbnak, a látottaknál meglepően nagyobb pontkülönbséggel (116-112; 117-111; 117-111).
Hopkins a győzelemmel 48-4-1; 32KO-ra növelte a rekordját, ám a 42. életévében járó harcoson egyértelműen látszódtak az öregedés jelei. Wrightnak a gondot viszont igazán a súlycsoportváltás, a szemöldöksérülés és Bernard kellemetlen stílusa okozta, a vereséggel a mérlege visszaesett 51-4-1; 25KO-ra.
A főmérkőzés előtt a Las Vegasi Mandalay Bay-ben új szár született: a mindössze 21 éves venezuelai Jorge Linares mesteri ökölvívást bemutatva simán legyőzte a roppant szorgalmas, ám jóval lassabb Oscar Lariost. Noha a mexikói szokásos módon rengeteg ütést indított, Linares, gyorsaságbeli fölényét kihasználva sokkal többet és tisztábban talált, így a legtöbb menetben kibokszolta ellenfelét. Remek test-fej kombinációk, egyenesek, horgok, felütések landoltak, s a hatodikban és a nyolcadikban Larios már megérezte ellenfele bombáit. A padlózásig ugyanakkor a tizedik menetig még várni kellett, ekkor azonban egy remek balegyenessel Jorge megrendítette ellenfelét, majd egy jobbossal végződő sorozattal padlóra is küldte. Oscar ugyan nagy nehezen még lábra tudott állni, ám Vic Drakulich vezetőbíró nem engedte tovább a brutálisan egyoldalú küzdelmet. A roppant fiatal Linares ezzel megszerezte a WBC pehelysúlyú világbajnoki övét, s 24-0; 15KO-ra növelte rekordját, míg Larios mérlege visszaesett 59-6-1; 37KO-ra. Reméljük még láthatjuk a Japánban élő venezuelai harcost!
Az WBO ideiglenes könnyűsúlyú övéért kiírt harcban a veretlen Michael Katsidis brutális 12 menetes küzdelemben diadalmaskodott a filippínó Czar Amonsot fölött. A keménykezű Katsidis már a találkozó elején hatalmas bombákkal kínálta meg bátor kihívóját, s Amonsotot a másodikban padlóra is tudta küldeni, ám precíz, tiszta ütéseivel a fülöp-szigeteki túlélte ellenfele rohamait, és bombáinak hatására hamar csúnya seb keletkezett Michael bal szeme alatt s fölött egyaránt. A találkozó középső meneteiben Czar megpróbálta kibokszolni riválisát, és lassan Katsidis egész arca egy véres folttá olvadt össze, ám az ideiglenes bajnok meghajtotta az összecsapás második felét, s a tizedikben újabb leütést produkált, bebiztosítva ezzel egyhangú pontozásos győzelmét (116-110, 114-112, 115-111). Amonsot rekordja a vereséggel visszaesett 18-3-1; 10KO-ra, ám nincs szégyenkeznivalója, míg Katsidis mérlege 23-0; 20KO-ra hízott az idei év egyik legbrutálisabb diadalával, amely még a februári, Graham Earl elleni ökölcsatáján is túltett.