Külföldi

Jordan Gill megállította Emmanuel Dominguezt

Jordan Gill megállította Emmanuel Dominguezt

A veretlen Jordan Gill a harmadik menetben ütötte ki Emmanuel Dominguez, ezzel megszerezte a WBO pehelysúlyú címet.

Gill kétszer is padlóra küldte Dominguezt a harmadik menetben. A mérkőzést akkor állították le, miután Dominguez a második kifekvés után is felállt, Gill pedig kemény ütésekkel sorozta meg. Igazából már a második padlóra kerülés után leállíthatták volna a meccset, mivel Dominguez egyértelműen nem állt biztos lábakon. Gill már a mérkőzés elején magabiztosan támadta ellenfelét, Domingueznek pedig annyi tisztelet jár, hogy a harmadik menetig bírta a kemény ütéseket. A mérkőzés után Gill közölte, hogy az európai bajnokkal,  Jesus Sanchezel akar megküzdeni.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink