Khurtsidze megvédte WBA Inter-Continental és EBA középsúlyú övét
Az üzbég Toygonbaev számára nem sikerült túl jól a találkozó, nem sikerült megfosztania a bajnoki címtől Khurtsidze-et, pedig korábban azt nyilatkozta, hogy az USA-ban nála erősebb bunyósokat is megvert. A 12 menetre tervezett találkozóból 8 menetet láthattak a nézők, ekkor állította le a bíró a találkozót.
Khurtsidze szokásához híven agresszívan kezdett, megpróbált belső harcban gyors kiütést elérni. Sok gyors ütést mért ellenfelére, de egyikben sem volt kellő erő egy KO-hoz. Toygonbaev az első menetben okosan védekezett, aztán elkezdett kontrákat ütni. Khurtsidze-nél ugyan kevesebbet ütött, de ütései keményebbek, erőteljesebbek voltak. Amíg Toygonbaev a hosszú jobbosokkal és felütésekkel próbálkozott inkább, addig ellenfele a jobb és bal horgokat részesítette előnyben.
Khurtsidze vs Toygonbaev
Szoros küzdelem volt, ahol Khurtsidze kissé fura módon dominált, mondjuk úgy, nem egészen rajta múlott a győzelem. A hirtelen végzet a 8 menetben érte utól az üzbéget, akinek a bal szeme alatt keletkezett hasadás erősen vérzett, ezért a ringorvos a meccs leállítását javasolta. Hozzá kell tenni, hogy a sérülés nem ütéstől, hanem fejeléstől keletkezett.
A Toygonbaev sarok vehemensen tiltakozott, de minden hiába. A tiltakozás még hevesebbé kezdett válni, amikor meghallották az ítéletet: Khurtsidze nyert technikai KO-val. A közönség is kifütyülte az ítéletet, egy néző szerint a bíróknak melegebb éghajlatra kellene menniük. Annyi biztos, hogy érdekes döntés született...
Fs